Kiraboltak egy idős nőt Miskolcon – ezer forintot zsákmányoltak
![Kiraboltak egy idős nőt Miskolcon – ezer forintot zsákmányoltak](https://civishir.hu:10013/media/27abb41a-94a8-491f-8aec-7366325251c2.jpg?size=850)
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a rendelkezésre álló adatok szerint május 22-én délelőtt kifigyelték Miskolc egyik utcáján az időskorú, gyenge fizikumú sértettet és megállapodtak, hogy elveszik a táskáját. A fiatalkorú terhelt felnőttkorú társai felhívására a sértett háta mögé lépett és lerántotta a táskáját, emiatt az idős asszony a földre esett.
A gyanúsítottak a sértettet magára hagyva elfutottak a helyszínről, mindezzel ezer forint készpénzre tettek szert.
Bizonyítottság esetén a fiatalkorú terhelt cselekménye rablás, míg társai tette kifosztás minősített esetére való felbujtás megállapítására alkalmas. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés tartama miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a terheltek személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék, illetve esetükben alappal lehet következtetést levonni a bűnismétlés lehetőségére is. A bíróság a fiatalkorú tekintetében a cselekmény különös tárgyi súlyát is mérlegelte. A bíróság minderre figyelemmel egy hónapra elrendelte a terheltek letartóztatását.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)