Kiskorúakat is szexmunkára kényszerítettek – vádat emeltek ellenük
![Kiskorúakat is szexmunkára kényszerítettek – vádat emeltek ellenük](https://civishir.hu:10013/media/0b160bd3-cd03-4182-9994-9f502d1220a0.jpg?size=850)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberkereskedelem, kényszermunka és kitartottság miatt emelt vádat az ellen a 44 éves és 40 éves férfi ellen, akik mély szegénységben élő fiatal nőket – köztük kiskorúakat is – toboroztak külföldi szexmunkára – tudatta az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a vádlottak baráti kapcsolatban voltak, és Miskolcon toborozták a nőket a prostitúciós munkára.
Az idősebb vádlott 2018. májusában és júniusában Svájcba vitt ki egy fiatal nőt, akinek lett egy olasz állampolgárságú állandó ügyfele. Ez a férfi a nőnek adott egy 150 ezer forint napi limitösszegű bankkártyát, amelyet a vádlott elvett, és több héten át naponta vásárolt vele, a limitösszeget maximálisan kimerítve.
A férfi a nőtől a prostitúciós nyereségéből összesen mintegy 1,5 millió forintot vett el.
A vádlott 2018 márciusában egy tizennyolcadik életévét be nem töltött nőt is be akart szervezni külföldi prostitúcióra, de az elutasította. Emellett a férfi 2018. februárjától 2020. január elejéig az élettársával tartatta ki magát, aki szintén Svájcban végzett szexmunkát, az ebből eredő jövedelméből közel 1,5 millió forintot használt saját céljaira.
A fiatalabbik vádlott 2018 júniusában szervezett be, majd vitt ki külföldre prostitúciós munkára egy nőt, akinek az így szerzett jövedelméből több mint 1 millió forintot vett el.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)