Hirdetés

Kiskorúaknak is árulták a herbált Miskolcon

| 2020. 01. 15. | 11:31:00
Az egyik férfi Sajószentpéteren is értékesítette a bódító szert.
Kiskorúaknak is árulták a herbált Miskolcon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és kóros szenvedélykeltés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy tizenkilenc éves és egy huszonöt éves férfi ellen január 15-én. A vád szerint az egyik vádlott 2017 elejétől internetről vásárolt kábító hatású, új pszichoaktív anyagnak minősülő herbált.

A vádlott az anyagot júliustól Miskolc belvárosában, illetve külvárosi közterületen árulta, pakettenként 500 forintért, összesen mintegy 300 grammot.

Vevői között volt, aki húsz alkalommal, míg előfordult olyan, aki 2017 nyarától egészen 2019 végéig napi rendszerességgel vásárolt tőle. Vádlott-társa 2018 februárjában az utcán vásárolt tőle tizennyolc pakett herbált, majd a későbbiekben ő is interneten szerezte be a kábító hatású anyagot, amelyet Sajószentpéteren, szintén közterületen, valamint Miskolcon értékesített. A vásárlók közül előfordult olyan, aki pár hónapig vásárolt, míg volt olyan, aki fél éven keresztül.

Három fogyasztó esetében a vádlott tudta, hogy tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be, közülük ketten a herbál fogyasztásától rosszul lett, szédültek, zsibbadt a testük és bódult állapotba kerültek. A vádlottak közül a kiskorúaknak is értékesítő vádlott letartóztatásban van, míg vádlott-társa szabadlábon védekezik.