Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kivételes sztárparádé Miskolcon

| 2024. 10. 24. | 19:11:55
Jordi Savall látogat el ide a Budapesti Fesztiválzenekarral
Kivételes sztárparádé Miskolcon
Jordi Savall (Fotó: Miskolci Filharmónia)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kivételes sztárparádéval indul a Filharmónia Magyarország idei bérletes koncertsorozata Miskolcon. November 6-án ugyanis a historikus zene koronázatlan királya, Jordi Savall látogat el ide a Budapesti Fesztiválzenekarral, mely 2022-ben a Gramophone Év Zenekara díját is elnyerte, tehát nemzetközi összehasonlításban is, a világ leghíresebb zenekarai között is a legjobbnak ítélte a szakmai zsűri. Az együttes elismerése nem volt váratlan, hiszen tizenöt éve a világ legjobb tíz zenekara között tartják számon. Jordi Savall kortalan mester, aki bár 83 évesen méltán élvezhetné boldog nyugdíjas éveit, fáradhatatlan lendülettel járja most is a világot, viszont Magyarországon ezúttal a Zeneakadémián kívül csak a miskolci közönségnél teszi tiszteletét.  A mester Händel, Telemann és Gluck egy-egy alkalmi, rendkívül nagyszabású, ünnepi művét tűzte műsorra, így az előadók mellett a felcsendülő művek is különlegességnek számítanak.

A Filharmónia Magyarország bérletváltási akciót is hirdet, ugyanis aki a bérletvásárlás utolsó két napján, november 4-én vagy 5-én veszi meg bérletét, az a bérlet további koncertjeiből – a szabad jegyek függvényében – kiválaszthat egyet, amire sajátján kívül még egy jegyet kap, így megoszthatja a zenei élményt mással is.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a katalán mester és a Fesztiválzenekar találkozása még a budapesti koncertéletben is jelentős eseménynek számít, ezért a Filharmónia számára külön öröm, hogy a miskolci közönség számára is testközelbe hozhatja ezt az egyedi, és talán soha vissza nem térő élményt.

A szervezők mellett a zenekar is lelkesen készül a találkozásra. Ennek hátterébe enged betekintést a Filharmónia podcast sorozatának epizódja, melyben Herboly László, a zenekar ütőhangszerese avatta be a kulisszatitkokba a Filharmónia munkatársait: https://youtu.be/SPB4mRoqdtE

A hangversenyről további információ: https://filharmonia.hu/programok/3101/budapesti-fesztivalzenekar

A miskolci bérlet részletei itt érhetők el: https://filharmonia.hu/filharmonia-berletek/filharmonia-berlet-miskolc

Hirdetés
További híreink
Ácskalapáccsal és boxerrel ütötte ismerősét Miskolcon
Ácskalapáccsal és boxerrel ütötte ismerősét Miskolcon
Az áldozat a bal szemére megvakult. A támadót elítélték.
Gázolt a vonat: a miskolci utasokat is érinti
Gázolt a vonat: a miskolci utasokat is érinti
Hosszabb menetidővel kell számolni.
Túl szép volt, hogy igaz legyen
Túl szép volt, hogy igaz legyen
Már a miskolci férfi is tudja.
Életet mentett a miskolci járőr
Életet mentett a miskolci járőr
Gyorsan cselekedett az őrmester.
Vízhiány Miskolctapolca több utcájában
Vízhiány Miskolctapolca több utcájában
Lajtos kocsival biztosítják az ivóvizet.
Gázolás: késések, kimaradó vonatok a miskolci vonalon
Gázolás: késések, kimaradó vonatok a miskolci vonalon
Egy kerékpárost ütött el az InterCity.
Kifosztás Miskolcon: a rendőrség befejezte a nyomozást
Kifosztás Miskolcon: a rendőrség befejezte a nyomozást
A budaörsi elkövetőt egy nap alatt elfogták.
Enyhítették a gyereke anyját bántalmazó borsodi férfi ítéletét
Enyhítették a gyereke anyját bántalmazó borsodi férfi ítéletét
Jogerős ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék.
Életműdíjat kapott Cannes-ban Szabó István
Életműdíjat kapott Cannes-ban Szabó István
A fesztiválközönség állva tapsolva fogadta a 87 éves Oscar-díjas magyar rendezőt.
Tokajba nem csak a borért érdemes menni
Tokajba nem csak a borért érdemes menni
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Fiatal alkotók pályázatát várják Tokajban
Fiatal alkotók pályázatát várják Tokajban
Nyolc témakörben lehet jelentkezni.
Húsvét: kijutni a fényre
Húsvét: kijutni a fényre
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Gyász: elhunyt a Nobel-díjas író
Gyász: elhunyt a Nobel-díjas író
Műveinek fő témája a hatalom és a korrupció kérdései voltak.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Drog, alkohol és tragédiák árnyékolták be az életét.
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
Kár, hogy nem teljesedhetett ki az életműve.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
A Csengey-kert megmentését ünneplik Miskolcon
A Csengey-kert megmentését ünneplik Miskolcon
Az ellenzéki képviselő szerint elérték a céljukat.
Oscar-díj: tarolt az Anora
Oscar-díj: tarolt az Anora
Magyar esélyes is volt, de végül Jancsó Dávid nem kapott szobrot.
Hirdetés
Hirdetés