
Kocsonyafesztivál: keményen üzent Miskolc polgármestere

„Miskolcot nem lehet zsarolni. És kész helyzet elé állítani sem” – írta Tóth-Szántai József november 4-i Facebook-bejegyzésében. A polgármester kifogásolta, hogy a város bevonása nélkül választottak szervezőt és hirdettek időpontot a Kocsonyafesztiválnak, miközben az önkormányzattól pénzügyi támogatást és szolgáltatásokat várnak.
Tóth-Szántai József hangsúlyozta: a Kocsonyafesztivál százezres nagyságrendű tömegrendezvény, amelynek előkészítése hónapokig tartó szakmai munkát igényel. Fellépők és árusok százait, öt nagy és számos kisebb programhelyszínt, jelentős szervezői stábot, összetett logisztikai feladatokat és szigorú biztonsági előírásokat említett.
A polgármester szerint a rendezvény megszervezésében minden résztvevőnek megvan a maga feladata: a város biztosítja a helyszínt, a szolgáltatásokat, az infrastruktúrát és a pénzügyi támogatást, a szakmai szervezők a tudásukat és a munkájukat adják, a védjegyjogosult pedig a Kocsonyafesztivál nevét. „Hogyan lehet kihagyni a döntésből éppen azt, aki a rendezvény közpénzből történő támogatásáért és a város működéséért felel?” – tette fel a kérdést.
Mint írta, polgármesterként nemcsak a fesztivál sikeréért, hanem a miskolciak pénzéért, a város működéséért és a rendezvény biztonságos feltételeiért is felelősséget kell vállalnia. Álláspontja szerint ezt a felelősséget nem lehet megkerülni.
Bejegyzésében üdvözölte a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület döntését, amellyel visszalépett a szervezéstől. Úgy fogalmazott: egy ekkora rendezvényt nem lehet a szükséges szakmai és önkormányzati megállapodások nélkül előkészíteni. Egyúttal együttműködést és felelősségvállalást kért az érintettektől.
Tóth-Szántai József leszögezte, hogy Miskolc továbbra is szeretné megrendezni a Kocsonyafesztivált. Szerinte a város nem maradhat rangos téli-tavaszi nagyrendezvény nélkül azért, mert valamelyik szereplő nem képes együttműködni.
„A Kocsonyafesztivál van Miskolcért. És nem Miskolc a Kocsonyafesztiválért” – zárta bejegyzését.
































