Helyben járó
Borsod-Abaúj-Zemplén
Gazdaság
Közélet
Programok
Bűn
Sport
Életmód
Hirdetés

Orbán Viktorra és csapatára szavaznak szombaton

MTI | 2023. 11. 15 | 11:20:55
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.
Orbán Viktorra és csapatára szavaznak szombaton
A felvétel 2023 március 30-án, a Fidesz alapításának 35. évfordulóján készült (Fotó: Kósa Lajos/Facebook)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szombaton tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről - közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán.

A rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt - mondta el Hollik István. Hozzátette: a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről.

A kommunikációs igazgató közölte: a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust. A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás.

Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal - ismertette a programot. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja. Az érdeklődők a Fidesz Facebook-oldalán az egész kongresszust élőben tudják követni - mondta Hollik István.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

Kapcsolódó hírek
Volánbusz-sztrájk: ki így, ki úgy értékeli az első napot
Volánbusz-sztrájk: ki így, ki úgy értékeli az első napot
Erőteljesebb folytatást ígér a szakszervezet.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette Nobel-díját
Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette Nobel-díját
A svéd király adta át Stockholmban.
Történelmi épületet semmisített meg az izraeli hadsereg
Történelmi épületet semmisített meg az izraeli hadsereg
Állítólag 250 terrorista célpontot lőttek
Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozásáról
Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozásáról
Akármit gondolnak az emberek Párizsban, Brüsszelben és Hágában, mi pontosan tudjuk, mi folyik Ukrajnában - mondta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés