Hirdetés
Hirdetés

Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak

MTI | 2025. 08. 02. | 13:57:15
A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges.
Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Idén nyáron 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik a kormány – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára augusztus 2-án. Az államtitkár a közleményben azt írta, a kormánynak nemcsak a tanítási időben, de a nyári szünetben is fontos, hogy a gyerekek akkor is megfelelő napi meleg ételhez jussanak, ha ezt a családjuk nem tudja nekik biztosítani.

Ezért a nyári szünidei gyermekétkeztetés keretében közel 85 ezer gyermek számára biztosított a napi meleg étkezés mintegy 1,77 milliárd forintos költségvetési forrásból.

Közölte, a kormány 2010 óta a szociális gyermekétkeztetés forrásait több mint négyszeresére emelte. A támogatás bármikor igényelhető, és a jogosultaknak akár másnaptól jár. Minden magyar gyerek számít. Egy gyerek se tehet arról, hogy gazdag vagy szegény családba születik – olvasható a közleményben. Rétvári Bence tájékoztatása szerint a legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást nyújt. Mivel itt természetben nyújtott támogatásról lehet beszélni, ezért biztosan a gyerekekhez jut és az ő fejlődésüket szolgálja. A támogatás gyermekenként átlagosan több tízezer forintos megtakarítást jelent a családoknak, ami jelentős segítség számukra - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szünidei étkeztetés azért különösen fontos, mivel a szünidő alatt nincs iskola, így iskolai étkezés sincs. A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges, ezért fordít erre külön figyelmet a kormány.

A közlemény szerint a települési önkormányzat jegyzője minden jogosult családot írásban tájékoztat, a családsegítő szolgálatok pedig személyesen is segítenek az igénylés folyamatában. A rászoruló szülők a nyári szünet során is bármikor benyújthatják kérelmüket, és a jogosultság megállapítását követően már másnaptól részesülhet gyermekük az ellátásban. Az államtitkár ismertette, az étkeztetést a települések főként helyben fogyasztással szervezik meg, de lehetőség van elvitelre vagy kiszállításra is, amennyiben a körülmények ezt szükségessé teszik. Országszerte 1938 településen nyújt segítséget a kormány a szünidőben a gyerekek étkeztetésében.

Rétvári Bence közölte: a baloldal a háború finanszírozására akarja átterelni a forrásokat, miközben a kormánypártok minden forintot a magyar családok, gyermekek és közösségek támogatására fordítanak.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Választás 2026: egyelőre rekordmagas a részvétel
Választás 2026: egyelőre rekordmagas a részvétel
Hat százalékkal magasabb, mint négy évvel ezelőtt.
Orbán is, Magyar is szavazott
Orbán is, Magyar is szavazott
Mindketten szavazásra buzdítottak.
Választás 2026: Borsod adja a legkisebbeket
Választás 2026: Borsod adja a legkisebbeket
Van, ahol csak hat szavazót várnak, máshol közel 10 ezret.
Választási részvétel: Borsod az átlag alatt
Választási részvétel: Borsod az átlag alatt
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.
Eljött a  nap, Magyarország választ
Eljött a nap, Magyarország választ
7,5 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az első szavazóhelyiségek Argentínában, Brazíliában és Uruguayban nyíltak meg.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.