Lakásvásárlás: 70 százalék készpénzzel fizet
![Lakásvásárlás: 70 százalék készpénzzel fizet](https://civishir.hu:10013/media/aa367043-1387-4458-9e74-d40d9560c0ab.jpg?size=850)
A vevőprofil alapján készített összeállítást az Otthon Centrum. Mint kiderült, az ingatlanközvetítő közreműködésével ingatlant vásárlók átlagéletkora 46 év, a legfiatalabb vásárló 18 éves, míg a legidősebb 87 éves volt. A legkisebb összegből a 18-29 év közöttiek vásároltak, átlagosan 32,1 millió forintért, míg a 40-49 év közötti korosztály 45,2 millió forintot költött új ingatlanra.
A vásárolt ingatlanok átlagértéke 43,1 millió forint, ami 5,5 százalékkal magasabb ár a tavalyi átlagértéknél.
Sok volt a készpénzes vevő
A vásárlók 69,8 százaléka készpénzzel fizetett, míg a hitelt felvevők aránya mindössze 17,6 százalék volt, az állami támogatásokat is igénybe vevők aránya pedig 12,5 százalék. A készpénzzel fizetés leginkább a 65 évnél idősebb korosztályra jellemző, a generáció tagjainak 95 százaléka döntött így. A hitelt felvevők aránya a 18-29 év közöttiek körében a legmagasabb 28 százalékkal, míg az állami támogatással a 30-40 év közöttiek éltek legnagyobb, 26,6 százalékos arányban. Utóbbi azzal magyarázható, hogy a legtöbb lakhatási támogatás és állami kedvezmény házassághoz/családalapításhoz kötött.
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)