Hirdetés
Hirdetés

Magyar válogatott: korai Eb-búcsú Budapesten

| 2022. 01. 18. | 20:35:00
A három csoportmeccsünkből mindössze egyet nyertünk meg.
Magyar válogatott: korai Eb-búcsú Budapesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Izgalmasra sikeredett a részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjának – a magyarok is ebben a csoportban szerepelnek – befejező köre január 18-án. A mieink, akik korábban kikaptak a kvartettben Hollandiától és legyőzték Portugáliát, ezúttal Izlanddal csaptak össze. A mérkőzés előtt több forgatókönyv is létezett a továbbjutás kapcsán, de az biztos volt, hogy amennyiben minimum két góllal győznek a magyarok, biztosan továbbjutnak, ha kikapnak, akkor biztosan kiesnek, egyébként egy kedd esti ”matematika óra” vár ránk.

A mérkőzés elején mentünk az eredmény után, de fej-fej mellett haladtak a csapatok. 5–4-nél vezettünk először, de visszavette Izland a vezetést, 11–9-nél pedig már kettővel mentek az északiak. Sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, így pedig a szünetre 17–17-es döntetlen állt az eredményjelzőn. 

A második félidő hasonlóképpen indult, mint ahogy az első befejeződött, annyi volt a különbség mindössze, hogy hamarabb el tudtak lépni tőlünk az izlandiak, de sikerült visszakapaszkodnunk. Székely Márton teljesítménye a kapuban bravúros volt, de támadásban valahogy nem jött a magyar áttörés. 26–25-nél átvettük a vezetést, majd Mikler védett egy büntetőt, innentől egy darabig az északiak mentek az eredmény után, aztán azonban ismét hátrányba kerültek Máthé Dominikék, sőt három és fél perccel a vége előtt már kettővel vezetett Izland, 31–29.

Ezután hétméterest hibáztunk 31–30-nál, majd ziccert is, mely abból a szempontból mindenképp döntőnek bizonyult, hogy végül kikaptunk a szigetország legjobbjaitól, és kiestünk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Bombaerős rivális ellen készül a magyar válogatott a debreceni EB-re
Bombaerős rivális ellen készül a magyar válogatott a debreceni EB-re
Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.
Gyűjtés indul a meggyilkolt kézilabdázó gyermekei javára
Gyűjtés indul a meggyilkolt kézilabdázó gyermekei javára
Gyűjtődobozokat helyeznek el a csarnokban.
A Life Is Life a női kézilabda-EB hivatalos dala
A Life Is Life a női kézilabda-EB hivatalos dala
A magyar válogatott Debrecenben játssza a csoportmérkőzéseit.
Egy magyar is bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába
Egy magyar is bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába
Klujber Katrin szerezte a harmadik legtöbb gólt.
Továbbjutás helyett kiesés: amatőr hibát vétett a házigazda
Továbbjutás helyett kiesés: amatőr hibát vétett a házigazda
Hat másodpercet kellett volna kihúzniuk úgy, hogy a labda náluk volt.
A hosszabbításban leblokkoltak, így elbukták az elődöntőbe jutást a magyar kézisek
A hosszabbításban leblokkoltak, így elbukták az elődöntőbe jutást a magyar kézisek
A rendes játékidőben négy másodperccel a vége előtt még vezettek a mieink.
Kikaptak Dániától a férfi kézilabdázók
Kikaptak Dániától a férfi kézilabdázók
Háromgólos vereség lett a vége.
A negyeddöntőbe jutott a magyar kézilabda-válogatott
A negyeddöntőbe jutott a magyar kézilabda-válogatott
Spanyolországot három góllal verték Vámos Petráék.
Idegtépő hajrában kikapott a férfi kézilabda-válogatott
Idegtépő hajrában kikapott a férfi kézilabda-válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott 26-25-re kikapott Norvégiától a párizsi olimpián, a csoportkör harmadik fordulójában.
Hirdetés