Meg akarta ölni feleségét, kényszergyógykezelésre ítélhetik
![Meg akarta ölni feleségét, kényszergyógykezelésre ítélhetik](https://civishir.hu:10013/media/d1a7e4fa-2075-417d-beef-9c3142e4789e.jpg?size=850)
Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a március 3-án Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy nyolcvanegy éves férfi ellen. A vád szerint a vádlott negyvennyolc éve házas, feleségével 2007 szeptemberétől egy borsodi településen lévő családi házban laktak. A férfi rendszeresen italozott, feleségét többször meggyanúsította, hogy meglopja, az életére tör, ezért folyamatos lelki terrorban tartotta. 2018 novemberében két gázpalackot vásárolt, hogy a házukat felrobbantsa. Egyik este a saját lakrészébe ment, magához vett egy fém széklábat, hogy azzal megöli feleségét.
Bement az asszony szobájába, elkérte tőle a kisbaltát faaprítás indokával, és amikor azt a felesége átadta neki, a balta fokával erőteljes ütést mért a fejére.
A megszédült asszonyt a baltával tovább ütötte, és amikor a nő megfogta az eszközt, elővette a vasrudat, a felesége kezére, ami eltört. A földre került nőt még többször megütötte és azt kiabálta: „most meghalsz!” A vádlott, amikor abbahagyta a bántalmazást úgy gondolta, a felesége meg fog halni, ezért öngyilkossági szándékkal gyógyszereket keresett. Azt feltételezte, a sértett még a házban tartózkodik, ezért a feleség lakrészébe bevitte a két gázpalackot, és azokat megnyitotta. Ezután az épületből távozott és elrejtőzött az udvaron.
A palackokból kiáramló gáz a kandallóban égő tűz miatt belobbant, a lángok átterjedtek a szoba berendezési tárgyaira.
A sértett elmenekült az ingatlanból, és egy szomszédjától kért segítséget. A tűz következtében az ingatlanban az ingóságok megsemmisülésével együtt mintegy 10 millió forint értékű kár keletkezett, és a sértett lakrésze lakhatatlanná vált. A tüzet a kiérkező tűzoltók fékezték meg.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, de életveszélyes sérülések bekövetkezésének lehetősége is fennállt.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)