Meglopta a borsodi buszmegállóban a rosszul lett kislányt

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki egy gyermekkorú lány rosszullétét kihasználva elvette annak mobiltelefonját – derül ki az ügyészség közleményéből. A vádirat szerint 2023. január végén egy borsodi településen, a buszmegállóban rosszul lett egy tizenkét éves lány. A homályos látással és szédüléssel küzdő kislány a közelében álló férfit kérte meg, hogy hívjon mentőt vagy értesítse az édesanyját. A férfi arra hivatkozva, hogy nincs mobiltelefonja, elkérte a gyerek telefonját. A képernyőzárat viszont nem tudta feloldani, ezért visszaadta.
Aztán meggondolta magát, odalépett a még mindig rosszulléttel küzdő gyerekhez, kivette a kabátja zsebéből a telefonját, és elszaladt.
Rövid időn belül megint meggondolta magát, visszament, és átadta a telefont a gyereknek. A készülék ekkor azonban már sérült állapotú volt, hátlapján és kijelzőjén repedésekkel. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtön büntetést indítványozott.




























