Megmenthette volna rokona életét, de nem tette
![Megmenthette volna rokona életét, de nem tette](https://civishir.hu:10013/media/2dd39351-ef1c-4174-9f38-349b61fc6f5c.jpg?size=850)
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 55 éves férfi ellen segítségnyújtás, halált okozó elmulasztásának bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A férfi ittasan szóváltásba került a vele egy háztartásban élő 71 éves nagynénjével. Bántalmazta, hegyes tárggyal hátba szúrta, a földre került sértettet magára hagyta, aki a hideg hatására kihűlés miatt meghalt.
A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen egy háztartásban élt a 71 éves nagynénjével. 2022. február közepén az éjszakai vagy a másnap délutáni órákban – pontosabban nem meghatározható időpontban – közöttük vita, szóváltás alakult ki. Az ittas állapotban lévő férfi a sértettet legalább 8 alkalommal bántalmazta, és egy hegyes tárggyal – feltehetően késsel – igen kis erővel hátba szúrta.
Az idős sértett a padlóra került, bevérzéssel járó 8 napon belül gyógyuló, valamint szúrt sérülést szenvedett el.
A földön hosszabb ideig feküdt, ezt a helyzetet a rokon észlelte, azonban nem nyújtott tőle elvárható segítséget, minek következtében a sértett a hideg hatására kialakult kihűlés miatt meghalt. Sérülései és a halál bekövetkezése között okozati összefüggés nem állapítható meg, viszont életét a vádlott segítségnyújtása megmenthette volna.
A néhai sértett fia, mint hozzátartozó könnyű testi sértés miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)