Megverte, megöléssel fenyegette áldozatait egy fiatal fiú Mezőkövesden
![Megverte, megöléssel fenyegette áldozatait egy fiatal fiú Mezőkövesden](https://civishir.hu:10013/media/86e78fe2-ed73-43fb-8525-9bb5394157a1.jpg?size=850)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen rablás bűntette miatt. A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2023. december végén, este Mezőkövesden, az utcán leszólított három kiskorú fiút és 200 forintot kért tőlük. Közölték, hogy nincs náluk pénzt, tovább haladtak, de a vádlott követte őket, közben arról kérdezgetett, hogy verekedjenek-e egymással, akarnak-e bajt. Az egyik sértett felajánlotta, hogy ad egy rágógumit, mire a fiú válaszként elfogadta, de a családtagjainak is kért, így több rágógumit vett el. Viszont ezután sem távozott, így az előzőleg a rágót felajánló ezer forintot adott neki, hogy hagyja őket békén. A vádlott elvette a pénzt, de további pénzt követelt tőlük, két sértettet tenyérrel mellkasánál megütött. A harmadikat is próbálta megütni, de ő hárította.
A bántalmazás következtében a másik sértett is ezer forintot adott, de a fiatalkorú újból megütötte őket.
A fiú egyiküket gyomron rúgta és azzal fenyegetőzött, hogy késsel elvágja a torkukat, ha nem adnak neki még pénzt. Félelmükben a két sértett ismét adott ezer-ezer forintot, majd egy éppen kinyitó vendéglátó egységbe bementek. Utánuk ment a vádlott is, viszont az alkalmazott felismerte egy korábbi lopás kapcsán, így távozott.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)