Miskolci buszmegállóban verekedett egy idős nő
![Miskolci buszmegállóban verekedett egy idős nő](https://civishir.hu:10013/media/547075c3-586b-40e1-b8c2-3938d359f88d.jpg?size=850)
Súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emeltek egy helyi nővel szemben, aki egy külvárosban lévő buszmegállóban vitájuk során bántalmazta nőismerősét – tudatta az ügyészség augusztus 14-én.
A vádlott április 24-én 13 óra körül találkozott össze a buszra várakozó sértettel, akivel szóváltásba keveredett, majd a sértett bal csuklóját megragadta és megcsavarta, így a sértett földre esett. A vádlott ezt követően a földön fekvő sértett csípőjét több alkalommal megrúgta, majd elment.
A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a nő bal oldali combcsont, és a bal kéz orsócsontjának törésével járó, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, idős vádlottal szemben az új büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján, az eljárás gyorsítása érdekében büntetővégzés meghozatala keretében, próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)