Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Miskolci cserbenhagyás tanúit keresik

police.hu | 2026. 02. 24. | 10:13:34
Egy gyalogost elsodort, egynek ráhajtott a lábára.
Miskolci cserbenhagyás tanúit keresik
Az eset után elhajtott a helyszínről (Fotó: police.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy sofőr február 20-án 13 óra 25 perckor Miskolcon a Sütő János út irányából a Futó útra balra kanyarodott és nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező két gyalogos részére.

A szabálytalan manőver során az autójával az egyiket elsodorta a másiknak pedig ráhajtott a lábára, majd a szükséges segítséget meg nem adva, adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök sikeres adatgyűjtésük során a gépkocsi vezetőjét megtalálták, az eljárást vele szemben megindították, viszont indokolttá vált a képen is látható szürke, valamint a mögötte megálló fehér autó sofőrjének a meghallgatása is.

A Miskolc Rendőrkapitányság kéri a két sofőr és utasai jelentkezését, illetve aki bármilyen információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Tűz az Avasi kilátóban
Tűz az Avasi kilátóban
Eloltották a lángokat.
Oszlopnak csapódott egy autó Miskolcon
Oszlopnak csapódott egy autó Miskolcon
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Sok a beteg Miskolcon és a megyében
Sok a beteg Miskolcon és a megyében
Rengetegen fordulnak orvoshoz.
Felújítják a Miskolctapolcai úti rendelőket
Felújítják a Miskolctapolcai úti rendelőket
Új gyermekorvosi rendelőt is kialakítanak.
Buszsofőrt vert Miskolcon: enyhébb büntetést kapott
Buszsofőrt vert Miskolcon: enyhébb büntetést kapott
Súlyos sérüléseket szenvedett a busz vezetője.
Ittas vezetés: Borsod hozta a heti átlagot
Ittas vezetés: Borsod hozta a heti átlagot
A rendőrök szerint elfogadhatatlan kockázatot vállaltak.
Elhunyt Kása Miklós orvos
Elhunyt Kása Miklós orvos
Több mint évtizedig vezett a miskolci Tüdőkórházat.
Busz és autó ütközött Miskolcon
Busz és autó ütközött Miskolcon
Tűzoltók, rendőrök, mentők a helyszínen.
Több ezer versenyzőt várnak Miskolcra
Több ezer versenyzőt várnak Miskolcra
Február 21-én az extrém kihívások lesznek fókuszban.
Rablás Miskolcon: 91 éves asszony az áldozat
Rablás Miskolcon: 91 éves asszony az áldozat
Vádat emeltek a két elkövetővel szemben.
Csaknem 30 milliós fogás Bánrévénél
Csaknem 30 milliós fogás Bánrévénél
Mintegy 200 kiló vágott dohány lapult a csomagtartóban.
Autótűz Mezőkeresztesnél: rendőrök oltottak
Autótűz Mezőkeresztesnél: rendőrök oltottak
A gépkocsi körözött utasát előállították.
Reszelővel szúrta mellkason a sályi férfit
Reszelővel szúrta mellkason a sályi férfit
Az elkövető és a sértett is részeg volt.
„Csak” 10 évet lesznek fegyházban a borsodi támadók
„Csak” 10 évet lesznek fegyházban a borsodi támadók
A törvényszék az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát eltúlzottan súlyosnak ítélte.
Betört, rabolt, majd fenyegetőzött a szikszói
Betört, rabolt, majd fenyegetőzött a szikszói
Még a tonhalkonzerveket is elvitte.
Betegeket kezeltek házilag kotyvasztott gyógyszerekkel
Betegeket kezeltek házilag kotyvasztott gyógyszerekkel
Egy érdi garázsban gyártották az illegális szereket.
Arany nyakláncot rabolt Tiszaújvárosban
Arany nyakláncot rabolt Tiszaújvárosban
Évekre börtönbe zárják.