Miskolci önkormányzat: újabb álhírek a Búza téri piacról
![Miskolci önkormányzat: újabb álhírek a Búza téri piacról](https://civishir.hu:10013/media/7e4511a1-014a-469e-a062-856a9d2e0c50.jpg?size=850)
Nem történt rendkívüli bérleti díj emelés a Búza téri piacon, így Miskolc önkormányzata visszautasítja azt a vádat, miszerint – a Miskolc Piac Zrt. kisebbségi tulajdonosaként – igent mondott volna egy ilyen jellegű előterjesztésre - közölte a polgármesteri hivatal közleményében. – Megyénk kormánypárti hírportálja tipikus kampányidei hangulatkeltésként hozta le a fenti hírt, amely hemzseg a valótlan állításoktól. Éppen ezért Miskolc önkormányzata megteszi a szükséges jogi lépéseket az adott médiummal szemben, mint ahogy azt az elmúlt időszakban más alkalommal is megtette, sikerrel – fogalmaztak.
Mint írták, az elmúlt hetekben kiemelt politikai figyelem irányult a Búza téri piacra, több álhír, pletyka is szárnyra kapott, amelyek közül egy sem bizonyult igaznak. Csakúgy, mint a ma megjelent cikk tartalma.
– Ugyanis nem bérleti díj emelés történt a Búza téri piacon, hanem a bérlők és a Miskolci Piac Zrt. között már évek óta fennálló és szerződésben foglalt, infláció mértékének automatikus érvényesítése. A KSH által közölt inflációnak megfelelően vált szükségessé a bérleti díj korrekciója, ez eddig minden évben – ahogy az idén is - megtörtént. Az infláció mértéke 2021-ben 5,1 százalékos volt, ezért a 2022-ben ennyivel változtak a díjak. Ez az éves korrekció azonban minden bérleti szerződésben rögzített, így nem érte váratlanul a kereskedőket. Ezek ismeretében mindenki számára világos, hogy nem került sor olyan rendkívüli díjemelésre, amely igényelte volna Miskolc MJV Önkormányzatának, vagy akár a Miskolc Piac Zrt.-nek külön hozzájárulását, döntését – tették hozzá.
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)