Miss World Hungary: a fináléban bizonyíthat a miskolci lány
![Miss World Hungary: a fináléban bizonyíthat a miskolci lány](https://civishir.hu:10013/media/7fd0ef2d-3ff4-482b-84c6-959bced30fed.jpg?size=850)
Május 16-án jelentették be azt a húsz gyönyörű lányt, akiket a sok jelentkező közül a zsűri kiválasztott a Miss World Hungary szépségverseny felkészítőtáborába. Kevés várakozás után, múlt héten elkezdődött a tábor, melyen kezdetben húsz, majd a döntőhöz közeledve már csak tizenhat szépség készül, hogy megnyerje a koronát, és kiérdemelje a Magyarország Szépe címet.
A felkészülés során több alversenyen és számos próbán kellett jól teljesíteniük, ezeken elért helyezéseikkel pedig a lányok a TOP 16-ba biztosíthattak maguknak helyet, ezzel elkerülve a kiesést. A verseny húsz döntőse közé három Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei lány is bejutott, közülük azonban „csak” Hacsi Bogi került be a tizenhat finalista közé.
![](https://codefox.hu:10011/media/4cd38658-abde-476b-be6c-1fd7e006ef7a.jpg)
Bogi Miskolcon nőtt fel, ahol a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulója volt, majd innen a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karára ment tovább. – Nemzetközi Gazdálkodás szakon végeztem angolul. Jelenleg pénzügyi érdekképviselettel és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozom. Van egy ruhamárkám, amit egy barátnőmmel együtt csinálunk, a Boboo Budapest – kezdte a miskolci döntős a Borsodihír érdeklődésére. Már korábban elárulta, a szépségversenyek világa eddig ismeretlen terület volt számára, mindig vonzotta, de ezelőtt nem vett részt ilyen versenyeken. Modellkedni főként a márkája miatt szokott, korábban volt egy-két modell munkán is, továbbá voltak közös projektjei fotósokkal.
Kérdésünkre elmondta, a versenyre kíváncsiságból jelentkezett, érdekelte, milyen és szerette volna kipróbálni magát benne.
– Nagyon boldog voltam, mikor kiderült, hogy bekerültem. A Top 20-nál még csak az izgatottság és kíváncsiság volt bennem, a Top 16-nál viszont már sajnos el kellett búcsúzunk néhány lánytól, ami nagyon nehéz pillanat volt. A célom az, hogy megismerjem a szakma adta lehetőségeket – tette hozzá.
A felkészülésről is beszélt portálunknak, elárulta, számára nagyon egyedi élmény a tábor. Annak ellenére, hogy feszített tempóban mennek a programok, a lányokkal van lehetőségük megismerni egymást. – Főleg mentálisan készültem a táborra, a mozgás a mindennapjaim része volt alapvetően is, mivel táncolok és mellette edzek is, viszont egy ilyen esemény nem csak fizikálisan, de lelkileg is megterhelő tud lenni. Rengeteg érzelem van bennünk, a különböző programoknak hála vannak érzelmes és vicces pillanatok egyaránt, mondhatni együtt sírunk és nevetünk szinte minden nap – mesélte Bogi. Szerinte az ő csapatuk nagyon szuper, összetartó és nincsenek nagy viták. Hozzátette, a következő napokban folyamatosan próbák várnak rájuk, ezerrel készülnek a vasárnapi élő show-ra.
A tábor első hetében zajlottak le az alversenyek, melyeken véleménye szerint jól teljesített, ám van még min csiszolni.
Az első megmérettetés a Miss Fashion volt, ahol 3. helyezést ért el. Ezt követte a Miss Sport, ahol sajnos az egyik akadály végét nem tudta befejezni, így lecsúszott a dobogóról, de tudomása szerint jó idővel végezett. A következő napon a Miss Natural Beauty és a Miss Talent versenyek voltak. – Előbbinél második helyezett lettem. Ennek nagyon-nagyon örültem, hiszen itt a természetes arcunkat smink és ékszerek nélkül nézték, továbbá a kisugárzásunkat, és hogy hogyan tudunk pózolni a kamera előtt néhány másodpercig – fejtette ki. A Miss Talent megmérettetés szintén érdekes volt számára, hiszen egy tűsarkúban adott elő egy táncot az egyik általuk készített Boboo ruhában. – Erre kifejezetten büszke voltam. Nem lettem dobogós, de nagyon élveztem ezt az alversenyt, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.
Érdeklődésünkre azt is elárulta, nagyon jó érzés a Top 16-ban lenni, és hatalmas élmény a felkészülés.
– A célom, hogy felhívjam a figyelmet, mennyire fontos a problémákkal, gyerekkori traumákkal foglalkozni és feldolgozni azokat, hogy teljes életet éljünk felnőttként. Ezzel összekapcsolva a mellrákszűrés fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Én azt gondolom, hogy a mentális problémák és elfojtott traumák kihatnak az egészségünkre, ezért fontos ezekkel foglalkozni. Másrészt az is fontos, hogy fiatalon elkezdjük az önvizsgálatokat, és a szűrővizsgálatok segítségével időben észrevegyük, ha baj van, ezzel nagyban növelhetjük a gyógyulás esélyét.
Draskóczi Aliz
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)