Hirdetés

Nyúlcipőt húztak a miskolciak

Borsodihír | 2026. 06. 18. | 08:08:39
Diákok, tanárok, családok és amatőr futók egyaránt rajthoz álltak.
Nyúlcipőt húztak a miskolciak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint száz miskolci vett részt a miskolci Önkormányzata által szervezett Mozdulj, Miskolc! futónapon június 17-én a népkerti futókörön. A rendezvény célja az volt, hogy népszerűsítse az egészséges életmódot, valamint közös sportélményen keresztül erősítse a helyi közösségeket.
A programon diákok, tanárok, családok és amatőr futók egyaránt rajthoz álltak. A résztvevők közös bemelegítést követően 3 vagy 5 kilométeres távon teljesíthették a kihívást a Népkertben.
Kiemelkedő létszámban képviseltette magát a Diósgyőri Gimnázium, amelynek tanulói és pedagógusai összesen 157-en vettek részt a rendezvényen, ezzel a nap egyik legaktívabb közösségét alkotva.

A futókat a szervezők frissítővel, almával, banánnal és emléklappal várták, így a mozgás öröme mellett minden résztvevő egy kedves emlékkel is gazdagodhatott.

A Mozdulj, Miskolc! futónapot idén első alkalommal rendezték meg. A népkerti futókör kiváló helyszínnek bizonyult, a résztvevők visszajelzései pedig megerősítették, hogy jelentős igény mutatkozik a hasonló közösségi sportprogramokra.

A rendezvény az Aktív Magyarország Program támogatásával valósult meg, és ismét bebizonyította, hogy Miskolcon egyre többen választják az aktív kikapcsolódást, valamint a közösségi élményeket.

Hirdetés
További híreink
Keresik a sajószentpéteri és berentei bűz forrását
Keresik a sajószentpéteri és berentei bűz forrását
A polgármester két hivatalos megkeresést indított az ügyben.
Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
A 82 éves nő még az ékszereit is odaadta.
Gróf Dávid a DVTK játékosa
Gróf Dávid a DVTK játékosa
Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag.
Porrá égett egy ház Miskolcon
Porrá égett egy ház Miskolcon
A bozótos is lángra kapott.
Gázpalack is robbant a miskolci tűzben
Gázpalack is robbant a miskolci tűzben
A muszkás telepről érkezett a riasztás.
Gyászol a miskolci sportvilág: elhunyt Pacher Péter Pál
Gyászol a miskolci sportvilág: elhunyt Pacher Péter Pál
Munkásságát a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség életműdíjjal ismerte el.
Negyven csecsemő ragadt a miskolci kórházban
Negyven csecsemő ragadt a miskolci kórházban
Célvizsgálatot rendelt el a miniszter.
Bővítené naperőművét a Miskolci Egyetem
Bővítené naperőművét a Miskolci Egyetem
Pályázaton várják az ajánlatokat.
Focimeccs miatti fokozott ellenőrzés Miskolcon
Focimeccs miatti fokozott ellenőrzés Miskolcon
A DVTK Stadionban augusztus 6-án csap össze a Hapoel Tel Aviv és a Katowice.
Rendkívüli ellenőrzés jön az akkumulátorgyáraknál
Rendkívüli ellenőrzés jön az akkumulátorgyáraknál
Országos razzia indult – minden működési területet átvizsgálnak.
Ózdon és Sátoraljaújhelyen is gyűjtenek iskolás gyerekeknek
Ózdon és Sátoraljaújhelyen is gyűjtenek iskolás gyerekeknek
Nehéz sorsú diákoknak juttatják el a felajánlott tanszereket.
Életveszélyes sérülés a budapesti Grand Prix-n
Életveszélyes sérülés a budapesti Grand Prix-n
A szövetség vizsgálatot indított.
Négy edzőmeccs a diósgyőriek programjában
Négy edzőmeccs a diósgyőriek programjában
Hármat idegenben játszik a DVTK Jegesmedvék.
A DVTK-s Tóth Anna mégis futhat az EB-elődöntőben
A DVTK-s Tóth Anna mégis futhat az EB-elődöntőben
A miskolci atléta visszalépés miatt bekerült az elődöntőbe.
Korábbi honatya hunyt el a triatlonversenyen
Korábbi honatya hunyt el a triatlonversenyen
2007-től 2010-ig volt az SZDSZ országgyűlési képviselője.
Csalódás: a miskolci Tóth Anna nem jutott tovább
Csalódás: a miskolci Tóth Anna nem jutott tovább
Nagyon szomorú vagyok – nyilatkozta.
Tokajból rajtol a világkupaverseny
Tokajból rajtol a világkupaverseny
Több mint 120 versenyző áll rajthoz.
Ordítva kért bocsánatot a DVTK edzője a szurkolóktól
Ordítva kért bocsánatot a DVTK edzője a szurkolóktól
A miskolciak csúnya vereséget szenvedtek.
Öttusa Eb: diósgyőri arany és bronz
Öttusa Eb: diósgyőri arany és bronz
Guzi Blanka kitett magért.
Gyászol a miskolci sportvilág: elhunyt Pacher Péter Pál
Gyászol a miskolci sportvilág: elhunyt Pacher Péter Pál
Munkásságát a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség életműdíjjal ismerte el.