Ötven miskolci eszmét cserél
![Ötven miskolci eszmét cserél](https://civishir.hu:10013/media/011dd735-6e20-4866-97db-39cbf528478b.jpg?size=850)
Újfajta módszerrel bővítette Miskolc a részvételi demokrácia eszközrendszerét: több hónap előkészület után szeptember közepén egy hétvégén át tartott az első "Közösségi Gyűlés", amely most szombaton és vasárnap, azaz október 2-3-án folytatódik.
A közösségi gyűlés technikáját Magyarországon másodikként a borsodi megyeszékhely próbálhatja ki. Az esemény megrendezésében Miskolc önkormányzata a DemNet Alapítvánnyal és a Dialóg Egyesülettel működik együtt. Az esemény helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár nagyterme.
Levegőt!
A fórum témáját az önkormányzat helyi civilekkel közösen választotta meg a klímaváltozás tematikáján belül. „Levegőt! Mi szennyezzük, mi szívjuk. Mit tehetünk közösen, hogy jobb legyen a levegőminőség Miskolcon?" A "Közösségi Gyűlés" segítségével a városi önkormányzat közvetlenül ötven helybeli, de közvetetten ezrek, sőt, tízezrek véleményét tudja meghallgatni és későbbi döntéshozatalainál figyelembe venni. A kétszer két hétvégés megbeszélés, előadások, viták és egyeztetések nyomán reprezentatívan, „minden miskolci" képviseletében kiválasztott félszáz résztvevő közös nyilatkozatot, illetve javaslatcsomagot fog megfogalmazni, ami iránymutatásképp szolgál a városvezetés számára a következő időszak nagyobb döntéseinél, koncepcióalkotásánál, várospolitikai határozatainál.
A közösségi gyűlés és általában a részvételi program céljáról, eredményeiről itt tájékozódhat.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)