Ponttal mehetett haza a Mezőkövesd Zalaegerszegről
![Ponttal mehetett haza a Mezőkövesd Zalaegerszegről](https://civishir.hu:10013/media/45c7b45e-ed8f-43ee-8165-264fae86cbcc.jpg?size=850)
A második Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott az újonc Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának november 9-i játéknapján. A pontosztozkodással mindkét csapat sorozata folytatódott: a borsodiak veretlenek, a két 11-est is elhibázó zalaiak pedig nyeretlenek az elmúlt öt élvonalbeli találkozójukon.
Kiegyenlített első félidőt láthatott a közönség, mindkét együttes zártan és szervezetten védekezett, így igen kevés lehetőség adódott, valamelyest az idény meglepetéscsapata, a második Mezőkövesd birtokolta többet a labdát. Az első nagy helyzetig 36 percet kellett várni, de Babati célt tévesztett, azaz a kapusoknak továbbra sem volt dolguk, a kihagyott hazai helyzet pedig megbosszulta magát, mert a túloldalon Zivzivadze nem hibázott, így a borsodiak vonulhattak előnnyel a szünetre.
A folytatásban szinte azonnal egyenlíthetett volna az újonc ZTE, azonban Babati 11-esét kivédte Szappanos. A kihagyott büntető ellenére lendületben maradtak a kék-fehérek, sorra vezették az akciókat, a vendégek védelme ugyan egy ideig szokás szerint állta a sarat, aztán negyedóra elteltével góllá érett a hazaiak nyomása. Az egyenlítést követően kiegyenlítetté vált a mérkőzés, mindkét fél győzelemre törően futballozott, azonban újabb gól már nem született a jó napot kifogó kapusoknak és a helyenként önfeláldozó védőknek köszönhetően. A hazaiak jártak közelebb a győzelemhez, de a hajrában Radó büntetőjét is kivédte Szappanos.
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)