Putnokon korlátozzák a közterületen való tartózkodást
![Putnokon korlátozzák a közterületen való tartózkodást](https://civishir.hu:10013/media/ddcc4741-7f39-4beb-8c54-b387c16e341c.jpg?size=850)
A borsodi kisvárosban április 10. és 13. között korlátozásokat vezetnek be.
Így a település valamennyi kereskedelmi tevékenységet folytató üzlete és a szolgáltatók is pénteken, szombaton és vasárnap 13 óráig lehetnek nyitva, április 13-án, húsvéthétfőn pedig nem nyithatnak ki – olvasható Putnok honlapján.
A kereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartása alatt kizárólag az üzlethelyiségben bonyolíthat árusítási tevékenységet, az azt körülvevő magán-, illetve közterületen tartózkodni kizárólag egyénileg, a sorban állás miatt szabad, egymástól minimum 1,5 méter távolság tartásával. Az üzlethelyiségek környezetében közterületen a szeszesital fogyasztása tilos. Szigorúan tilos közterületen bármilyen okból csoportosulni, amely már két főre is vonatkozik, azzal a kivétellel, amennyiben az egyik segítségre szorul.
Tamás Barnabás polgármester elrendelte, hogy
április 13-ig 13 óra után közterületen 65 éven felüli és 18 éven aluli személyek nem tartózkodhatnak, fokozott védelmet nyújtva ezzel saját maguknak és a környezetükben élőknek. A fenti előírástól eltérően húsvéthétfőn közterületen tartózkodni, közlekedni tilos.
A kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó előírásoknak megfelelően az állatok közterületi sétáltatása az állat számára indokolt ideig egy személlyel engedélyezett. A határozat betartatásáról a Putnoki Rendőrség munkatársai, a közterület-felügyelők és a polgárőrök gondoskodnak.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)