Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott a cigándi pedagógus
![Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott a cigándi pedagógus](https://civishir.hu:10013/media/69f9f76e-7a29-4eb5-ad68-8473b0eb4654.jpg?size=850)
Idén 23. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat és a hozzá tartozó 2 millió forintos elismerést a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat létrehozó Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány munkájának legfontosabb célja, hogy minden évben megtalálja és elismerje hazánk kiemelkedő tehetségű általános -és középiskolai pedagógusait, szerte az országban.
E célokkal összhangban, 2023-ban ismét nyolc tanár, köztük egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei pedagógus kapta meg a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.
Az elismerésben idén Punyiné Kandrács Erzsébet, a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola fizika, technika és matematika szakos tanára is részesült. Az oktató, kinek kimagasló teljesítményét remekül bizonyítja, hogy diákjai a körzeti és megyei, illetve országos versenyek állandó résztvevői, díjazására reagálva elmondta: „Igazán megtisztelve érzem magam, határtalan az örömöm. Büszke vagyok tanítványaimra, kollégáimra és nem utolsó sorban azokra a szülőkre, akik bíznak a pedagógusokban, s tudják, hogy minden a gyerekekért történik, a mi iskolánkban is.”
2023 Rátz Tanár Úr Életműdíjjal kitüntetett pedagógusai:
- Biológia
Csombóné Szaniszló Margit, Eperjesi Általános Iskola, Eperjes - Gergely Tibor, Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza
Fizika
- Punyiné Kandrács Erzsébet, Kántor Mihály Általános Iskola, Cigánd
- Tófalusi Péter, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen
Kémia
- Dr. Petz Andrea, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
- Lovasi Ildikó, Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Budapest XIII. kerület
Matematika
- C. Neményi Eszter, Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanítói- és Óvóképző Kar, Matematika Tanszék, Budapest
- Dr. Kosztolányi József, Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézet, Analízis Tanszék, Szeged
A Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány kuratóriumának tagjai:
- Dr. Kroó Norbert professzor, akadémikus, a kuratórium elnöke
- Lajos Józsefné (Balázs Erzsébet), matematika tantárgyi szakértő
- Dr. Falus András professzor, emeritus, akadémikus
- Dr. Ifj. Szántay Csaba professzor, az MTA doktora
A Rátz Tanár Úr Életműdíjról
2000-ben három nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon közösen hozta létre az Alapítványt a Magyar Természettudományos Oktatásért. Az alapítvány kuratóriuma minden évben meghirdeti a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek díjazottjai azok a középiskolai és általános iskolai tanárok, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó magyarországi matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és tehetséggondozásban. Az immáron 2 millió forintos életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítélik oda. 2022 decemberéig összesen 168 pedagógust díjaztak.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)