Hirdetés

Riasztást adtak ki Borsodra

Cívishír | 2025. 10. 24. | 09:43:07
Hidegfront vonul át felettünk.
Riasztást adtak ki Borsodra
A szél mellett jelentős csapadék is érkezik (Fotó: Illusztráció/Freeepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Benjamin nevű ciklon markáns hidegfrontja vonul át felettünk, mely sok csapadékot és erős, viharos széllökéseket okoz – közölte a HungaroMet október 24-én. Délelőtt nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet, északkeletről is levonul az eső, amely – gyenge intenzitás mellett – nyugaton továbbra is előfordulhat. Hazánk délnyugati, déli felére a déli óráktól vastagabb felhőzet érkezhet, és ott helyenként eső, zápor előfordulhat, kis eséllyel zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet az ország északkeleti felén erős, viharos lökések kísérik, majd estére veszít erejéből a légmozgás. Délnyugaton a délies szél csak időnként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, de a déli, délnyugati határ mentén kissé enyhébb lehet az idő. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

Figyelmeztetnek a szakemberek (Fotó: HungaroMet)
Kerti programot inkább ne tervezzen a hét végére!
Többször is lehet eső, zápor.
Hirdetés
További híreink
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Vitézy ismertette a részleteket.
Kassai romák Szalonnán: megszólalt a polgármester
Kassai romák Szalonnán: megszólalt a polgármester
Találkozott szlovákiai kollégáival.
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
A növényeknek szükségük lenne a csapadékra.
Őszi arcát mutatta a júliusi reggel
Őszi arcát mutatta a júliusi reggel
Sok helyen a 10 fokot sem érte el a hőmérséklet.
Hidegfront hoz enyhülést Borsodba
Hidegfront hoz enyhülést Borsodba
30 és 36 Celsius-fok között tetőzik a hőség.
Az év fája: harmadik a putnoki kőris
Az év fája: harmadik a putnoki kőris
A bükkszentkereszti bükk alig maradt le a dobogóról.
Bíróság elé áll öt prügyi díler
Bíróság elé áll öt prügyi díler
Már az ügyészség előtt az iratok.
Tovább fokozódik az aszály
Tovább fokozódik az aszály
Alacsonyak a termésátlagok. Jelentős, országos csapadékra lenne szükség.
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
A húst megette, a hangfalat visszakapta a gazdája.
Fának hajtott egy autós Bükkaranyosnál
Fának hajtott egy autós Bükkaranyosnál
A tűzoltók az Ifjúság úton áramtalanították a gépkocsit.
Új játszóteret adtak át Ózdon
Új játszóteret adtak át Ózdon
Megtakarításból tudták megvalósítani.
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
A tűz nem veszélyezteti a vasúti forgalmat.
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Vitézy ismertette a részleteket.
Autó csúszott a Tiszába
Autó csúszott a Tiszába
Elmerült a folyóban a gépkocsi.
Jó ütemben halad a Mezőzombor–Nyíregyháza vasútvonal felújítása
Jó ütemben halad a Mezőzombor–Nyíregyháza vasútvonal felújítása
A rendkívüli nyári hőség sem okozott csúszást.
Ózdon és Sátoraljaújhelyen is gyűjtenek iskolás gyerekeknek
Ózdon és Sátoraljaújhelyen is gyűjtenek iskolás gyerekeknek
Nehéz sorsú diákoknak juttatják el a felajánlott tanszereket.
Fertőzött kőrisfák Beregben
Fertőzött kőrisfák Beregben
A kártevő bogár az érintett területen megtelepedett, és szaporodik.
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
A növényeknek szükségük lenne a csapadékra.
Őszi arcát mutatta a júliusi reggel
Őszi arcát mutatta a júliusi reggel
Sok helyen a 10 fokot sem érte el a hőmérséklet.
Hidegfront hoz enyhülést Borsodba
Hidegfront hoz enyhülést Borsodba
30 és 36 Celsius-fok között tetőzik a hőség.
Forró, csapadékmentes hétvége elé nézünk
Forró, csapadékmentes hétvége elé nézünk
Noncs esély csapadékra a továbbiakban sem.
Jön az év egyik leglátványosabb éjszakája
Jön az év egyik leglátványosabb éjszakája
Perseidák, napfogyatkozás és bolygók együttállása.
Meleg, napos idő vár ránk
Meleg, napos idő vár ránk
Csapadékra nem nagyon van esély.
Hőség: megdőlt egy újabb rekord
Hőség: megdőlt egy újabb rekord
Ez már a sokadik volt.
Enyhül a hőség
Enyhül a hőség
De marad a meleg idő.
Megdőlt Kékestetőn is a melegrekord
Megdőlt Kékestetőn is a melegrekord
Soha ilyen magas hőmérsékletet nem mértek még.
Kánikula: megdőlt több rekord is
Kánikula: megdőlt több rekord is
Volt, ahol hajnalra mindössze 26,8 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
Magas ózonszintre figyelmeztet a HungaroMet
Magas ózonszintre figyelmeztet a HungaroMet
A levegőminőség alakulásában javuló tendencia nem valószínű.
Nagyon meleg és száraz volt a július
Nagyon meleg és száraz volt a július
A csapadék országos átlaga a beérkezett adatok alapján mindössze 19,8 milliméter volt.
Rekord: hajnalban 26,8 Celsius-fok volt
Rekord: hajnalban 26,8 Celsius-fok volt
Lassú ütemben, de fokozódik a kánikula.
Hétvégéig marad a hőség
Hétvégéig marad a hőség
Némi enyhülés azután várható.
Fokozódik a kánikula a hétvégén
Fokozódik a kánikula a hétvégén
Akár 40 Celsius-fok is lehet.