Sajószentpéteri szemfényvesztők Encsen
![Sajószentpéteri szemfényvesztők Encsen](https://civishir.hu:10013/media/169bdaa9-c038-4047-9692-1c2a598b0ee9.jpg?size=850)
Csalás és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 30 éves és egy 48 éves sajószentpéteri nővel szemben. A gyanúsítottak Encsen, május 3-án a háza előtt üldögélő 86 éves asszonyhoz léptek, akinek függönyt kínáltak eladásra. Beszélgetés közben a két fiatalabb nő aranynak látszó ékszereket is felajánlott az idősebbnek, aki a 100 ezer forintért kínált láncot 65 ezer forintért meg is vásárolta.
Fondorlat
Mindeközben az egyik eladó felhívta az ismerősét, akivel hangosan arról beszélgettek, hogy
nagyon olcsón, árun alul adta el a láncot, ezért a telefon másik végén lévő személy nagyon ingerült lett. Ezzel azt a látszatot keltették a vásárlóban, hogy milyen remek üzletet kötött.
Ehhez kapcsolódóan újabb aranynak tűnő ékszert kínáltak fel a sértettnek, aki elmondta, hogy nem kell már több, hiszen van neki több is.
A korábban kialkudott vételár átadása és az idős nő ékszereinek megtekintése miatt mindhárman bementek a lakásba. Itt a két eladó az eléjük tárt ékszerekből elvett kettőt, majd sietősen elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a nyomozók rövid idő alatt elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőket.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)