Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában
![Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában](https://civishir.hu:10013/media/a6bb36b7-bcd7-46d5-b817-ecced4e8f107.jpg?size=850)
Négy 10-12 éves lány olyan súlyosan bántalmazott egy 10 éves kisfiút május 8-án a kemecsei általános iskolában, hogy a kórházban életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Kivették a lépét – számolt be róla az RTL Híradó.
A gyerek csak arra emlékszik, hogy az iskolaudvaron hátulról ketten a földre rántották, majd még ketten csatlakoztak hozzájuk, és rugdosni kezdték. Adriánnak két fiú segített aztán felállni, ők vitték el egy tanárhoz is és számoltak be arról, hogy mi történt vele. A kisfiú az oldalát fájlalta, majd a kórházban kiderült: megrepedt a lépe, ezért életmentő műtétet kellett végezni rajta, melynek során a sérült szervet eltávolították.
Azt, hogy miért támadtak rá a lányok, nem tudni, a szülők pedig egyelőre nem is merik erről kérdezni a súlyosan sérült gyereket.
Az református egyház fenntartásában működő iskolában belső vizsgálatot indítottak.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)