Súlyosították a miskolci kórházból lopó nő ítéletét
![Súlyosították a miskolci kórházból lopó nő ítéletét](https://civishir.hu:10013/media/dcc52036-9890-47c7-93eb-fed9c24e29c2.jpg?size=850)
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa augusztus 29-én jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki egy miskolci kórházban pénzt és telefont lopott el betegtársaitól – olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében. Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 márciusában a kórházban tartózkodott betegként, amikor észrevette, hogy egy másik kórtermet elhagyta a sértett, így ezt kihasználta, és magához vette annak a telefonját és a pénztárcáját az abban lévő készpénzzel.
Pár hónappal később a kórház másik osztályára surrant be, és az alvó sértett ágya melletti szekrényről tette el a férfi mobilját. Az okozott kár 52 ezer, valamint 76 ezer forint volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével 280 óra közérdekű munka büntetésre és 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. Enyhítő körülményként értékelte az elkövető beismerő vallomását és megbánó magatartását, továbbá azt, hogy a kár részben megtérült. Ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott büntetett előéletét és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát helyi és országos szinten.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)