Tizenöt év börtön a nagycsécsi gyilkosnak

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt sérüléseibe – közölték október 30-án.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2010 óta élt élettársi kapcsolatban a sértettel annak nagycsécsi ingatlanában, kapcsolatuk azonban a nő állítólagos szerelmi viszonya miatt 2023 szeptemberében megromlott. Egy novemberben történt bántalmazás miatt a sértett feljelentést tett a vádlottal szemben, amelyről később azt állította, hogy visszavonta.
2023 decemberének egyik estéjén, amikor a sértett az éjszakai órákban hazaérkezett munkából, a felébredő vádlott kiabálni kezdett vele, és kérdőre vonta, mivel aznap a nyomozóhatóság tagjai egy gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézést kézbesítettek részére. Ebből nyilvánvalóvá vált számára, hogy az asszony nem vonta vissza a feljelentését. A sértett ezt tagadta, de válaszát a vádlott nem hitte el, ezért az ágyon ülő sértettet ütlegelni kezdte, több alkalommal fejen ütötte, majd az ágyra dőlő nőt további fél órán át ütlegelte, taposta.
A sértett még kért egy pohár vizet, amelyet a terhelt odavitt neki, majd befeküdt mellé és tévézett. Az éjszakai órákban a férfi észlelte, hogy a nő már nem lélegzik és nincs pulzusa, azonban nem hívott segítséget, nem értesített senkit, hanem elaludt. Másnap reggel azt tapasztalta, hogy az élettársa kihűlt, de továbbra sem szólt senkinek. Majd órákkal később, délután közölte az egyik ismerősével, hogy a nő meghalt.
A nő halálát a taposás, térdelés folytán bekövetkezett sorozat-bordatörés miatti légzési-keringési elégtelenség okozta. A bántalmazás az átlagosat lényegesen meghaladó testi-lelki gyötrelemmel járt.
A vádlott részletes, tényfeltáró beismerő vallomást tett, ám védekezése szerint szándéka csupán sérülés okozására irányult. Ezzel szemben a törvényszék álláspontja szerint az elkövetés folyamatos, kitartó jellege, a tettlegesség többszöri ismétlődése, az ütések irányultsága – melyek a fejet és a törzset, így létfontosságú szerveket értek –, valamint a vádlott cselekmény után tanúsított teljes közömbössége, érdektelensége arra engedtek következtetni, hogy a férfinak ölési szándéka volt.
Így a törvényszék a terheltet aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizenöt év szabadságvesztésre ítélte, amelyből feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Súlyosító körülményként értékelte a vádlott korábbi bántalmazás miatti elítélését, a cselekmény kétszeres minősültségét és hogy azt élettársa sérelmére követte el. Enyhítő körülmény volt a férfi részbeni beismerő vallomása.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen téves jogi minősítés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett, míg az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

















































