Hirdetés

Túramotorosok találtak rá az összevert nőre Vizsoly és Novajidrány között

birosag.hu | 2024. 05. 10. | 10:51:46
Letartóztatta a bíróság a támadót.
Túramotorosok találtak rá az összevert nőre Vizsoly és Novajidrány között
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki értékeinek megszerzése érdekében súlyosan bántalmazott egy nőt.

A nyomozás eddigi adatai szerint május 4-én 17 óra körüli időben a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti közút melletti bokros területen tettleg bántalmazta a sértettet, abból a célból, hogy eltulajdonítsa a táskáját a benne lévő készpénzzel és mobiltelefonjával együtt. A sértettre, aki a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, magatehetetlen állapotban egy több főből álló túramotoros társaság talált rá.

Az elkövető szándéka kiterjedhetett a sértett életének kioltására is.  

A gyanúsított fenti cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény miatt várható büntetés mértékére tekintettel, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet nem ellensúlyoznak a gyanúsított személyi körülményei. Tartani kell továbbá attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával vagy bizonyítási eszközök eltüntetésével a bizonyítást veszélyeztetné, valamint előéletére tekintettel a bűnismétlés veszélye is reális.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását.

A végzés végleges.

Hirdetés
További híreink
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
A húst megette, a hangfalat visszakapta a gazdája.
Fának hajtott egy autós Bükkaranyosnál
Fának hajtott egy autós Bükkaranyosnál
A tűzoltók az Ifjúság úton áramtalanították a gépkocsit.
Új játszóteret adtak át Ózdon
Új játszóteret adtak át Ózdon
Megtakarításból tudták megvalósítani.
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
A tűz nem veszélyezteti a vasúti forgalmat.
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
Hangfalat és rántott húst lopott az igrici tolvaj
A húst megette, a hangfalat visszakapta a gazdája.
Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
A 82 éves nő még az ékszereit is odaadta.
Gondosóra program: a minisztérium feljelentést tett
Gondosóra program: a minisztérium feljelentést tett
Hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt.
Négyszer vezetett eltiltás alatt egy csernelyi
Négyszer vezetett eltiltás alatt egy csernelyi
Az iratok már az ügyészségen.
Két receptért 20 ezer forintot kapott az orvos
Két receptért 20 ezer forintot kapott az orvos
Vesztegetés miatt emeltek vádat.
Három telefonnal távozott a miskolci takarító
Három telefonnal távozott a miskolci takarító
Nem csak a por tűnt el a kazincbarcikai hivatalból.
Nyugtatót tett a kazincbarcikai nő kávéjába
Nyugtatót tett a kazincbarcikai nő kávéjába
Letartóztatta a bíróság a csaló párkeresőt, aki megerőszakolta és kirabolta áldozatát.
Elkábította, megerőszakolta a kazincbarcikai nőt
Elkábította, megerőszakolta a kazincbarcikai nőt
Előző nap egy társkeresőn ismerkedtek meg.