Újságírókra emlékezett a pápa

Emlékezzünk meg a sok újságíróról és riporterről, akik a háború és erőszak áldozatai - mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap elmondott beszédében.
Az egyházfő emlékeztetett arra, hogy május 3-át az Egyesült Nemzetek Szervezete a sajtószabadság világnapjának nyilvánította.
A sajtó szabadsághoz való "joga sajnos gyakran megsérül, néha tetten érhetően, néha titokban" - hangoztatta XIV. Leó.
Emlékezzünk meg a sok újságíróról és riporterről, akik a háború és erőszak áldozatai - kérte.
Robert Francis Prevost bíborost tavaly május 8-án választották meg pápává. Az első évfordulóra készülve az olasz sajtó idézeteket közölt vasárnap abból a kötetből, amely hétfőn jelenik meg a vatikáni könyvkiadónál (LEV) "Szabad a kegyelem hatására. Szent Ágoston iskolájában a történelem kihívásaival szemben" címmel.
A könyv Robert Francis Prevost beszédeinek gyűjteménye, amelyeket a Szent Ágoston rend generális perjeleként írt és mondott el 2001 és 2013 között.
A vatikáni média előzetesen egy 2010-es homília szövegét közölte, amelyben Robert Francis Prevost azt hangoztatta, hogy nem lehet két úr szolgájának lenni, választani kell Isten és egy esetleges másik "gazda" között.


















































