Kezdődik a hivatalos választási kampány
![Kezdődik a hivatalos választási kampány](https://civishir.hu:10013/media/b78c6817-e4a1-415c-bf78-04f57587f2d3.jpg?size=850)
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én írta ki az önkormányzati és EP-választást június 9-ére, a kampányidőszak a törvény szerint ötven nappal korábban – azaz április 20-án – kezdődik, vagyis akkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok.
A jogerősen nyilvántartásba vett független jelöltek és jelölőszervezetek legkorábban szombat reggel kaphatják meg az ajánlásgyűjtő íveket a választási irodáktól, és kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését.
Az EP-választáson csak az a párt állíthat listát, amely május 3-án 16 óráig összegyűjt 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a jelöltséghez szükséges ajánlások számát a települések lakosságszáma alapján a jegyzők állapították meg. A polgármester-választáson indulóknak a jelöltséghez a tízezernél több, de százezernél kevesebb lakosú településeken legalább 300, a százezernél több lakosú településeken legalább 500 ajánlást kell összegyűjteniük, a főpolgármester-jelöltséghez ötezer ajánlás kell. A jelölteknek május 6-án 16 óráig kell összegyűjteniük az ajánlásokat. A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók közvetlen megkeresése, telefonhívás, e-mailek küldése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés.
Nem minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától, továbbá az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.
A választási kampány végéig a jelöltek és jelölőszervezetek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is minden esetben szerepelnie kell impresszumszerűen a kiadó adatainak, így fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét is. A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet. Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül. Úgy kell elhelyezni a plakátot, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölőszervezet plakátját, valamint károkozás nélkül eltávolítható legyen. A korábbi szabályozással ellentétben a helyi önkormányzat – a fent jelzetten túl – nem hozhat a plakátelhelyezést korlátozó vagy tiltó rendelkezést.
A közösségi média a felhasználóknak közlési felületet biztosít – például politikai hirdetéshez – üzeneteik, véleményük továbbításához. A felületen megjelenő tartalomért, az azzal kapcsolatos esetleges jogsértésért a tartalom létrehozója, publikálója, terjesztője viseli a felelősséget.
Politikai hirdetést és reklámot a kampány ideje alatt tehetnek közzé a jelöltek és jelölőszervezetek. A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatására ösztönző, sajtótermékben (valamint az interneten és moziban) közzétett tartalmat. A kampányban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetést, amelyek március 20-áig jelezték ezt a szándékukat az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), és ott nyilvántartásba is vették a sajtóorgánum hirdetési árjegyzékét. Az ÁSZ az EP-választásra 70 nyomtatott és 82 elektronikus sajtótermék hirdetési árjegyzékét vette nyilvántartásba, az önkormányzati választásra pedig 75 nyomtatott és 84 elektronikus sajtótermékét. A politikai hirdetésnek azonnal felismerhetőnek és más médiatartalmaktól megkülönböztethetőnek kell lennie, fel kell tüntetni rajta a megrendelő nevét és lakóhelyét, illetve székhelyét. A politikai reklámot – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban lehet közzétenni. Ezért a médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást. A kereskedelmi műsorszolgáltatóknak április 20-án, szombaton 16 óráig kell jelezniük a Nemzeti Választási Bizottságnál, hogy a kampányban politikai reklámot akarnak közzétenni. A műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek politikai reklámjait azonos feltételek mellett tehetik közzé, ahhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. Politikai reklámot a szavazás napján nem lehet közzétenni. A kampányidőszakban választási gyűléseket is lehet tartani, ezek a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, azt a megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a meghirdetése előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak.
A szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)