Váltságdíjra, kórházi kezelésre csalt ki hatmilliót – lecsaptak a miskolci rendőrök

A Miskolci Rendőrkapitányság kiberbűnözés elleni csoportja befejezte a nyomozást egy olyan csalási ügyben, amelyben egy szirmabesenyői lakostól összesen 6 millió forintot csaltak ki. Az eljárás egy olyan személy ellen indult, aki magát Lillának nevezve lépett kapcsolatba leendő áldozatával az interneten keresztül, és megtévesztő módon anyagi segítséget kért tőle.
A gyanúsított 2024. április 20. és július 5. között különféle indokokkal, köztük kórházi kezelésre és egy „elrabolt” barátnő váltságdíjára hivatkozva, több részletben utaltatta át az összeget a saját számláira. A kiberbűnözési csoport azonosította a csalót, elfogták, majd a vele szemben indított eljárást a hatóság lezárta.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is.
- Vásárlás előtt mindig érdemes tájékozódni az eladóról, a webáruházról, ellenőrizni, és vigyázni arra, hogy csak a legszükségesebb adatainkat adjuk meg.
- Soha ne töltse le ismeretlen személy kérésére az AnyDesk programot!
- Ha valami nagyon olcsó, az túl szép, hogy igaz legyen!
- Lehetőség szerint soha, sehol, senkinek ne utalja előre a vételárat, illetve annak egy részét sem!
- Ellenőrizze az eladót a korábbi visszajelzések és a közzétett adatok alapján!




























