Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Védekező középpályás érkezett Mezőkövesdre

Borsodihír | 2024. 07. 10. | 18:37:24
Varjas Zoltánt leigazolta a klub.
Védekező középpályás érkezett Mezőkövesdre
Aláírta szerződését (Fotó: Mezőkövesd Zsóry)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varjas Zoltán személyében egy korábbi utánpótlás válogatott belső védőként is bevethető védekező középpályást igazol a Mezőkövesd.

A 24 éves játékos a Dunafém-Maroshegy SE csapatában kezdte a pályafutását, majd a Videoton FC korosztályos együtteseiben játszott. A 2016-2017-es szezonban a Fehérvár korosztályos csapatait erősítette, az U17-es gárdában 28 mérkőzésen 5 gólt szerzett. Egy évvel később pályára lépett a Videoton FC U19-es együttesében, valamint a Videoton FC II. gárdájában, ahol 8 NB III.-s mérkőzésen szerepelt. A tavaszi szezont már Mezőkövesden töltötte, ahol az U19-es csapat mellett bemutatkozott az OTP Bank Ligában is 2018. június 2-án, a Swietelsky Haladás vendégeként lejátszott bajnoki mérkőzésen. A 2018-2019-es idényben ősszel 11 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd második csapatában, míg a tavaszi szezont kölcsönben Cegléden töltötte, ahol 11 Merkantil Bank Liga találkozón futballozott. A 2019-2020-as évben a szlovák KFC Komarno gárdájában játszott, míg egy évvel később ősszel a Merkantil Bank Ligában szereplő Kaposvári Rákóczi FC, tavasszal pedig a szintén másodosztályú BFC Siófok csapatát erősítette. A két együttesben összesen 25 bajnoki mérkőzésen játszott. A játékos a legutóbbi három évet Siófokon töltötte, ahol alapembernek számított, összesen 102 Merkantil Bank Liga találkozón szerepelt és 12 gólig jutott.

Varjas Zoltán tagja volt a magyar U21-es válogatottnak, a Gera Zoltán irányította nemzeti csapatban négy találkozón kapott lehetőséget.

Hirdetés
További híreink
Döntetlent játszott a Diósgyőr
Döntetlent játszott a Diósgyőr
Felkészülési meccsen lépett pályára a DVTK.
Tapasztalt támadó középpályást igazolt a Diógyőr
Tapasztalt támadó középpályást igazolt a Diógyőr
Fizetniük sem kellett érte a miskolciaknak.
Kazincbarcikán folytatja az örmény válogatott csapatkapitánya
Kazincbarcikán folytatja az örmény válogatott csapatkapitánya
Varazdat Harojan aláírta a szerződését.
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Nem lesz újra NB I-es játékos.
Klub-vb: négyet kapott a Real Madrid
Klub-vb: négyet kapott a Real Madrid
Francia-angol döntőt rendeznek.
Magyar válogatott védőt igazolt a Diósgyőr
Magyar válogatott védőt igazolt a Diósgyőr
Eddig hatszor öltötte magára a címeres mezt
NB III.: elkészült a borsodiak csoportbeosztása
NB III.: elkészült a borsodiak csoportbeosztása
Négy csoportban, hatvannégy csapattal rajtol a harmadosztály.
A fővárosból igazolt a Kazincbarcika
A fővárosból igazolt a Kazincbarcika
Fiatal középpályás írt alá a csapathoz.
Írországból igazolt a Kazincbarcika
Írországból igazolt a Kazincbarcika
Az előző évben a Glentoran FC legjobb játékosának választották.
Magyar-román párharc az EB-ért
Magyar-román párharc az EB-ért
Tíz éve, Debrecenben örökre emlékezetes meccset vívtak a felek.
Négyszeres bajnokkal erősített a Diósgyőr
Négyszeres bajnokkal erősített a Diósgyőr
A DVTK játékosmegfigyelőjeként dolgozik.
Hirdetés