Védetté nyilvánították Greutter Antal sírját
![Védetté nyilvánították Greutter Antal sírját](https://civishir.hu:10013/media/03e083bf-6b51-494c-a570-475c99457ae1.jpg?size=850)
Miskolc kulturális emlékezetét bővítve, a leszármazottak kérelmére április 28-i ülésén az önkormányzat közgyűlése Greutter Antal sírját védelem alá helyezte. A közgyűlés döntését szakértői testület alapozta meg, amelyet Veres Pál polgármester felkérésére a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Levéltár, a Herman Ottó Múzeum, a Miskolc Mindszent Római Katolikus Plébánia és a DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. képviselői alkottak.
Az általuk nyújtott szakvélemények egyöntetűen támogatták a síremlék védetté nyilvánításának javaslatát.
A Greutter család Miskolchoz kötődő legkorábbi tagja, Greutter Antal 1814-ben a felső-ausztriai Welsben született, 1846 körül művezetőként került a Diósgyőri Papírgyárba. Szerepe ezt követően rendkívül jelentőssé vált, hiszen később igazgatója, főrészvényese és társtulajdonosa lett a gyárnak. Működése alatt fejlődött a papírgyár modern üzemmé, amelyet nagyban segített az 1871-től a gyárat megvásárolt Kolba család is. 1876-ban Greutter Antal már a gyár cégjegyzésre jogosult vezetője volt, aki maga is a papírgyárban lakott családjával. Vezetésével tértek át a gépi papírgyártásra, lett országosan meghatározó a „Diósgyőri papíros Gyár”. Több mint három évtizedes papírgyári működése után 1878-ban részvényeit eladta, minden bizonnyal az ebből kapott összeg lehetett az alapja a család jelentős miskolci ingatlanügyleteinek. A család a XIX. század végén több ingatlannal is rendelkezett. A családfő Greutter Antal 1891-ben hunyt el, a mindszenti temetőben helyezték örök nyugalomra.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)