Végre gólt lőtt a Mezőkövesd!
![Végre gólt lőtt a Mezőkövesd!](https://civishir.hu:10013/media/0a7d9d18-964c-42b7-8a15-a7fc2ee1d8c3.jpg?size=850)
A Zalaegerszeg döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának február 11-i zárómérkőzésén. Mindkét csapat a kiesés ellen küzd.
A hazaiak idei harmadik meccsükön a hetedik pontjukat szerezték, míg a Mezőkövesd immár hét kör óta nyeretlen, igaz, most legalább megszakította az előző hat fordulót jellemző góltalan időszakát.
Szakadó esőben kezdődött a találkozó, amelynek megadta az alaphangját, hogy az első valamire való helyzetét gólra váltotta a ZTE. A hazai csapat ezt követően átadta a területet a vendégeknek, akiknek támadáskezdeményeiből azonban hiányzott az ötlet és a lendület, volt viszont sok eladott labda, rossz passz, gyenge átvétel. A játék leginkább a mezőnyben folyt, a kapusoknak az első félidőben szinte semmi dolguk nem akadt. A szünet előtt Szendrei megduplázhatta volna együttese előnyét, de 12 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.
A szünetben Kuttor Attila, a kövesdiek vezetőedzője a gólszerzés reményében hármat is cserélt, de a helyzet nem sokat változott: a vendégek erőtlenül támadtak, a hazai védelem pedig könnyedén hatástalanította a próbálkozásokat. Az eső változatlanul szakadt, egyre nagyobb tócsák keletkeztek a pályán, az 53. percben pedig nagy lehetőséghez jutott a ZTE, egy szabálytalan hazaadást követően ugyanis 15 méterről végezhetett el szabadrúgást, Mance azonban nem tudta átlőni a sorfalat. A folytatásban kissé megélénkült a meccs, élesebbé váltak a mezőkövesdi támadások, s ennek hamarosan meg is lett az eredménye, sőt, az egyenlítést követően akár a vezetést is megszerezhette volna a vendégcsapat. A másik oldalon is adódtak helyzetek, a hajrában fölényben játszott a ZTE, de több gól már nem esett.
OTP Bank Liga, 20. forduló:
Zalaegerszegi TE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-0)
gólszerzők: Bedi (11.), illetve Beriasvili (68.)
sárga lap: Kiss B. (76.), illetve Lukic (33.), Beriasvili (74.)
Zalaegerszegi TE FC: Dombó - Szendrei, Várkonyi, Szafronov, Evangelu, Mim - Kiss B., Sankovic, Bedi (Croizet, 69.) - Sajbán, Mance (Spoljaric, 77.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Kovácsik - Kojnok (Da. Babunski, a szünetben), Lukic, Beriasvili, Szivacski - Gomis, Brtan (Cseke, 64.), Samperio - Drazic, Molnár G. (Bőle, a szünetben), Hedlund (Szalai, a szünetben)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)