Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Végrehajtónak adta ki magát – letartóztatták Miskolcon

birosag.hu | 2024. 04. 11. | 14:04:58
Szemérmetlen csaló.
Végrehajtónak adta ki magát – letartóztatták Miskolcon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén januárban – rendszeres haszonszerzésre törekedve – magát végrehajtónak kiadva nem létező végrehajtási eljárásokra hivatkozott, majd véletlenszerűen felhívott telefonszámokon a vele kapcsolatba kerülő sértetteket rávette, hogy az általa előzetesen felkért ismerősei által biztosított számlaszámra utalják át a kért összeget.

A gyanúsított a számlát megnyitó személyeknek 30-40 000 forintot, illetőleg élelmiszer bevásárlásával fizetett. 
Három sértettnek összesen több mint 500 ezer forint kárt okozott, mely lefoglalás útján részben megtérült.

A bíróság álláspontja szerint a többszörös visszaeső gyanúsítottal szemben kiszabható büntetés súlyosságára figyelemmel szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. Emellett fennáll annak a veszélye is, hogy még szabadlábon lévő társaival összebeszélve, vagy bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítási eljárás sikerét veszélyeztetné. A gyanúsítottal szemben több büntetőeljárás is folyamatban van hasonló cselekmények miatt, ezért a bűnismétlés veszélye is reális.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását.

A végzés végleges.

Hirdetés
További híreink
Egy ember meghalt a miskolci háztűzben
Egy ember meghalt a miskolci háztűzben
Vizsgálják az eset körülményeit.
M30-as baleset: mentőhelikoptert riasztottak
M30-as baleset: mentőhelikoptert riasztottak
Két autó karambolozott Miskolcnál, a Budapest felé vezető oldalon.
Mutassák meg a fiatalok az ő Miskolcukat!
Mutassák meg a fiatalok az ő Miskolcukat!
Amatőr fotópályázat indul, melynek témája Miskolc.
Baleset Miskolcon!
Baleset Miskolcon!
A város hivatásos tűzoltóit riasztották.
Miskolciak találkoztak az új pápával
Miskolciak találkoztak az új pápával
Az új pápa nagy erővel akarja folytatni a keleti egyházakkal való szoros kapcsolattartást - mondta Kocsis Fülöp.
Más kártyájáról vett le pénzt Miskolcon
Más kártyájáról vett le pénzt Miskolcon
Fénykép készült a nőről.
Megöléssel, kibelezéssel fenyegette feleségét Borsodban
Megöléssel, kibelezéssel fenyegette feleségét Borsodban
Az asszonyt többször megverte. Folytatódik az agresszív férfi büntetőügye.
Tizennégy évre megy fegyházba a volt katonai ügyész
Tizennégy évre megy fegyházba a volt katonai ügyész
Aludt a felesége, amikor megfojtotta.
Hárman raboltak Bekecsen
Hárman raboltak Bekecsen
Gázspray és vipera is előkerült.
Más kártyájáról vett le pénzt Miskolcon
Más kártyájáról vett le pénzt Miskolcon
Fénykép készült a nőről.
Önkielégítés egy borsodi távolsági buszon
Önkielégítés egy borsodi távolsági buszon
Elítélték a büntetlen előéletű fiatalkorút.
Elszabadult lillafüredi kisvonat: bűnös a mozdonyvezető
Elszabadult lillafüredi kisvonat: bűnös a mozdonyvezető
Még 2018 nyarán a vasúti kocsik légfék rendszeréből elszökött a levegő...
Hirdetés
Hirdetés