Vereség hazai pályán – a Győrtől kapott ki a DVTK


Az utóbbi hetekben rapszodikus teljesítményt nyújtó DVTK a tíz forduló óta veretlen ETO FC Győrt fogadta stadionjában az NBI. 28. fordulójában április 19-én. A találkozó pikantériája, hogy a meccs előtt a vendégek egy ponttal és egy pozícióval előzték a 39 ponttal a tabella 6. helyén tanyázó vendéglátókat. A Diósgyőr győzelmével felléphet a negyedik helyre, ami a bajnokság végén már esetlegesen nemzetközi kupaszereplést jelenthet.
Hatalmas gólszerzési lehetőséggel kezdett a Diósgyőr, az 1. percben a beívelt szögletből Csorbadzsijszki 6 méterről fejelte a labdát a felső lécre. A 8. percben érkezett a hazaiaknak a hidegzuhany: egy szépen felépített akció végén Bumba bal oldali beadásából a védőket megelőzve Bánáti 5 méterről védhetetlenül lőtte a kapuba a labdát (0–1). A labdabirtoklásban kiegyenlített, viszont a játék minőségében a Győr irányába billent a félidő első felének mérlege. Amíg a piros-fehérek sok hibával, körülményesen szövögették akcióikat, addig a vendégek rendre veszélyeztették Simon kapuját. Olyannyira, hogy Bumba bevágta csapata második gólját a 19. percben. Bánáti lövését még védte a hálóőr, a kipattanó labdára Bumba csapott le, és 8 méterről a kapu közepébe lőtt (0–2). A bekapott két gól után megérkezett a meccsbe a DVTK. Felgyorsította a játékát, átvette az irányítást és helyzetig is eljutott – egy okosan lejátszott akció végén Gera az oldalhálóba perdítette a labdát, majd ugyancsak ő a 30. percben megszerezte csapata első gólját. Tiéhi oldalvonal mellől visszatett labdáját a hazai játékos 8 méterről fejelte a kapu jobb oldalába (1–2). Majd ismét a Győr percei következtek, két közeli veszélyes lövésbe is beleléptek a védők és mentettek szögletre, utána Bumba közeli perdítését hárította a kapus. A következő vendég támadásból pedig már ismét a DVTK kapujában nyugodott meg a labda. A 40. percben Benbuali középről jobb oldalra lövésre gurított labdáját Vitális lőtte 13 méterről a kapuba (1–3). A félidő hajrájában és a három perc ráadásban jobbára mezőnyjáték folyt. A győriek kétgólos vezetése megérdemelt, a DVTK egy 8-10 perces időszakot leszámítva – a csapat ekkor szerezte szépítő gólját – elképzelés nélkül, rengeteg hibával játszott.
A DVTK nagyobb iramot diktálva kezdte a második félidőt, helyzete azonban a Győrnek volt: egy gyors kontrából Bánáti ment el a jobb oldalon, a kifutó kapus előtt még középre tudott adni, a visszaérő Holdampf a mezőnybe tudta rúgni a labdát. Jó iramú, lüktető játék folyt a pályán, hazai viszonylatban eseménydús, élvezetes mérkőzést vívott a két csapat. Az 56. percben óriási helyzetet hagyott ki a hazai gárda. Edomwonyi megfutotta labdával a bal szélt, beadását Acolatse 2 méterről a kapu fölé vágta. Két perccel később a másik oldalon Bumba lőtt kapufát, majd nem sokkal később Vianna 18 méterről megeresztett bombáját Bárdos a gólvonal elől rúgta a mezőnybe. Sorra jöttek a vendéghelyzetek, Benbuali egy méterről nem tudta a hálóba juttatni a labdát, igaz, Simon aktív közreműködése miatt. Persze a miskolciak sem adták fel. A 67. percben visszajött az egyenlítési esély a DVTK számára. Acolatze beadását Edomwonyi 8 méterről a kapuba fejelte a labdát (2–3). Nem sokkal később Acolatze közeli bombáját védte bravúrral szögletre Petrás. A másik oldalon a becserélt Szépe fejesét hárította reflexmozdulattal Simon. A mérkőzés végéhez közeledve próbált nyomőst helyezne ellenfelére a DVTK. Az ETO vezetése birtokában a védelemre összpontosított és kontrákból próbált veszélyeztetni. A hazaiak voltak az aktívabbak, Klimovich közelről akár egyenlíthetett volna, de a kapus nagyot hárított. A 86. percben aztán eldőlt a mérkőzés. Egy eladott labdával a Győr megkontrázta a DVTK-t és Ouro 10 méterről elemi erővel meglőtt labdáján bár rajta volt a kapus, a labda becsorgott a kapuba (2–4). Az ötperces ráadás első percében Benkő szögletéből Csorbadzsijszki 3 méterről a kapusba lőtte a labdát. Ez is nagy helyzet volt. Újabb gól már nem esett, a pontosabban, gólratörőbben játszó Győr megérdemelten vitte el a három pontot Diósgyőrből.
OTP Bank Liga, 28. forduló:
Diósgyőri VTK-ETO FC Győr 2-4 (1-3)
Miskolc, DVTK Aréna, v.: Pintér
gólszerzők: Gera (30.), Edomwonyi (67.), illetve Bánáti (8.), Bumba (19.), Vitális (40.), Ouro (86.)
Diósgyőri VTK: Simon - Gera (Kállai, 90.), Csorbadzsijszkij, Bárdos, Sanicanin (Szakos, 65.) - Vallejo - Acolatse, Tiéhi (Rakonjac, 78.), Holdampf (Klimovics, 65.), Pozeg Vancas (Benkő, 90.) - Edomwonyi
Győri ETO FC: Petrás - Bíró (Szépe, 59.), Heitor, Krpic, Vianna - Ouro (Beqja, 88.), Vitális - Bánáti (Diarra, 78.), Gavric (Njie, 78.), Bumba - Benbuali (Bitri, 88.)































