Hirdetés

Vereség Kecskeméten: kiesett a Mezőkövesd

borsodihir.hu | 2024. 04. 21. | 16:04:16
Eddig is sejthető volt, de immár biztos.
Vereség Kecskeméten: kiesett a Mezőkövesd
A Mezőkövesd vereségével búcsúzott az élvonaltól (Fotó: Borsodihír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Mezőkövesd Zsóry FC számára óriási tétje volt a kecskeméti vendégszereplésének az OTP Bank Liga 29. fordulójában április 21-én. Az, hogy a hazai KTE a következő idényben is az élvonalban játszhat, szinte borítékolható, de, hogy a vendég Mezőkövesdnek megmarad-e az esélye az NBI-ben maradáshoz, ahhoz győznie kellett volna a hírős városban. Ilyen előjelekkel kezdődött a két csapat összecsapása Zierkelbach Péter játékvezető sípjelére.

A lila mezben játszó Kecskemété volt a kezdőrúgás, a Mezőkövesd fehérben lépett pályára. Motiváltan, lelkesen, olykor agresszív játékkal kezdett mindkét csapat, a kapu előtt azonban a vendégek voltak veszélyesebbek. Az ötös körül tömörülő védők azonban elhárították a gólveszélyt. A másik oldalon a 10. percben azonban majdnem megrezdült a háló; egy szépen felépített támadás végén közelről fejjel igyekezték bevenni Kovácsik kapuját, a labda azonban a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

Bő tíz perc  játék után lanyhult az iram, egyre inkább küzdelmessé vált a meccs. Hosszú ideig főleg a két tizenhatos között járt a labda, csupán egy-egy centerezés okozott némi feszültséget a kapuk előterében, viszont a befejezés mindkét oldalon katasztrófális volt. Egészen a 32. percig, amikor megszerezte a vezetést a Kövesd. A Bőle szabadrúgásából jobb oldalról érkezett labdát 9 méterről Szalai fejelte nagy erővel, félmagasan a kapu bal oldalába (0–1).

A gól után a lilamezesek lettek kezdeményezőbbek, és ennek a 40. percben meg is lett az eredménye. Egy látványos cselsorozat után már a tizenhatoson belül jobbról Banó-Szabó kényszerítőzött Helmichel, aki a labdát a kapu bal oldalába emelte 8 méterről (1–1). A félidő hátralévő részében és az egyperces hosszabbításban a csapatok felváltva vezették támadásaikat, gól azonban nem esett.

A második játékrész első perceiben a Kecskemét játékosai jószerivel csak keresték a labdát, a mezőkövesdiek úgy kipasszolgatták őket. Mindennek azonban a foci látványosságának bemutatásán kívül az ég világon kívül semmi eredménye sem volt. Egy hazai bedobással aztán „megtalálta” a játékszert a KTE, és ezzel elkezdődött a gólhelyzet nélküli küzdelem. Az 57. percben aztán talpra ugrott a közönség, megszólalt a hazaiak gólfanfárja, Kovácsik a hálóból kotorászta ki a labdát. Egy bal oldali szabadrúgásból talált be a KTE. A hosszú VAR-ozás azonban megállapította, hogy a gól előtt kezeztek a hazaiak, így érvénytelen a találat. A meg nem adott gól azonban elég volt ahhoz, hogy önbizalmat adjon a kecskemétieknek. Felpörgették a játékot és a 65. percben igaz öngóllal, megfordította az állást a KTE. A bal oldalon vezetett támadásból laposan a kapu elé lőtt labdát Beriashvili becsúszva próbálta szögletre tolni, a játékszer azonban a kapu bal alsó sarkában állapodott meg (2–1).

A mérkőzés hajrájára hármas cserével próbált lendületet, játékot vinni csapatába a Mezőkövesd mestere. A meccs irányítását egy rövid időre átvette ugyan a vendégcsapat, viszont a kapu előtt elfogyott a lendületük és a tudományuk. A lilamezesek taktikus, higgadt focival jöttek vissza a játékba, és akcióikkal egyre közelebb kerültek a vendégek kapujához. 

Az utolsó percek és a háromperces hosszabbítás látványos focit hozott, felváltva támadtak a csapatok, a veszélyesebb a KTE volt, a Mezőkövesdnek szabadrúgásból volt lehetősége a gólszerzésre.

Mesterszemmel:

Milan Milanovic (Mezőkövesd Zsóry FC): - Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, szervezettek voltunk, a védekezésben helytálltunk, sikerült vezetést szereznünk. A második félidőben a Kecskemét több energiát mozgósított, fizikálisan felőrölt bennünket, a támadásainkból hiányzott a lendület, és végeredményben megérdemelten szerezték meg a győzelmet a hazai csapat.

Szabó István (Kecskeméti TE): - Nehéz mérkőzésre számítottunk. Sok változtatás volt a Mezőkövesd csapatának összeállításában, ilyen felállásban nem is játszottak még. Az első félidő nem a legjobban sikerült, bár több helyzetünk akkor is volt. A második félidőben a cserék jól szálltak be a játékba, mi irányítottunk, komoly fizikális fölényben voltunk, és összességében megérdemelten nyertünk.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
Kecskemét, 2083 néző, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Helmich (40.), Beriasvili (64., öngól), illetve Szalai (32.)
sárga lap: Katona (24.), illetve Vajda (87.)
Kecskemét: Varga B. - Szabó A. (Májer, 64.), Belényesi, Katona - Szűcs, Vágó, Helmich (Nikitscher, 59.), Leoni (Zeke, a szünetben) - Banó-Szabó (Meszhi, 90.), Lukács (Horváth K., 60.), Pálinkás
Mezőkövesd: Kovácsik - Kállai (Ugrai, 73.), Beriasvili, Szivacski, Kojnok - Szolgai, Cseri (Nagy G., 64.), Cseke - Kócs-Washburn (Vajda, 73.), Szalai (Molnár, 73.), Bőle (Drazic, 64.)

Az állás:
1FERENCVÁROSI TC292054712665
2PAKSI FC291559463950
3FEHÉRVÁR FC281549503749
4PUSKÁS AKADÉMIA FC2912107493046
5DVSC2912611453942
6DVTK2911711484940
7MTK BUDAPEST2811710385140
8KECSKEMÉTI TE2911414404437
9ZTE FC2810513485535
10ÚJPEST FC2810414375934
11KISVÁRDA MASTER GOOD297418324625
12MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC295519255420
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nemzetek Ligája: elkelt minden jegy
Nemzetek Ligája: elkelt minden jegy
Telt ház a törökök ellen.
Amerikai támadóval erősített a DVTK futballcsapata
Amerikai támadóval erősített a DVTK futballcsapata
Először hagyta el a szülőföldjét a Miskolcra igazoló hölgy.
Csalódás! Elvesztette a DVTK a keleti rangadót!
Csalódás! Elvesztette a DVTK a keleti rangadót!
A nyíregyháziak a hajrában szerzett góllal nyertek Miskolcon
Szoboszlaiék elbaltázták a történelmi derbi végét
Szoboszlaiék elbaltázták a történelmi derbi végét
Utoljára rendeztek városi rangadót a Goodison Parkban.
A DVTK sportigazgatója: egy kieső elég lenne
A DVTK sportigazgatója: egy kieső elég lenne
Horváth Csenger nagyinterjút adott a köztévé sportcsatornájának.
Drámai csata, diósgyőri vereség
Drámai csata, diósgyőri vereség
A félidőben még a DVTK vezetett Zalaegerszegen.
Hosszabbított a DVTK holland támadója
Hosszabbított a DVTK holland támadója
Könnyen mondott igent Elton Acolatse.
Negyvenéves Cristiano Ronaldo
Negyvenéves Cristiano Ronaldo
A legenda még ma is aktívan futballozik.
NL: február 17-én kezdődik a jegyértékesítés
NL: február 17-én kezdődik a jegyértékesítés
Szoboszlai Dominikék Törökországgal játszik osztályozót.
Bokatörést szenvedett a diósgyőri védő
Bokatörést szenvedett a diósgyőri védő
A debreceni születésű játékos az Újpest elleni meccsen sérült meg.
Hirdetés