Hirdetés

A tiszacsegei révész szemén át egy új világ tárul elénk

borsodihir.hu

2018.11.05. 14:40

A tiszacsegei révész szemén át egy új világ tárul elénk
(Fotók: Fajta János)

Hallgatja a csendet és elégedett az életével.

Hirdetés

A Tiszacsegei Komp közösségi oldalán rendre csodálatos fotókkal számolnak be a Tisza változatos élővilágáról. Mint kiderült, a képeket Fajta János készíti, akit egy ország ismert meg a tiszai jégzajlás kapcsán. Egy olyan ember, aki nem szeretne kődobozban élni, akinek az Alföld az élete, aki büszke gyökereire, és aki rámosolyog az átutazóra is. Varázslatos képeinek egy célja van: örömet szerezni. Másoknak.

Fajta János

Cívishír: A fotózás hogyan lett része az életének?
Fajta János: Nyolc éve kerültem a komphoz, majd miután megismertem a tájat, szerettem volna másoknak is megmutatni. A legjobb barátom vett egy fényképezőt, és kérdezte, nem vásárolok-e egyet magamnak. Mondtam, de, veszek, próbáljuk ki ezt is! Előtte nem csináltam hasonlót sem, nem tanultam a „szakmát”, a számítógépet sem használtam napi rendszerességgel. Egyszer észrevettem, hogy a helyi csárdának van Facebook-oldala. Gondoltam, a kompnak meg nincs? Ez így nem járja, nem hagyhatjuk annyiban! Innen indult az egész, hogy töltsük meg az oldalt tartalommal, és kézenfekvő volt, hogy a képeimmel mutassam be Tiszacsegét. Az oldalnak az a célja, hogy megismerjék a várost, vagy akik innen elszármaztak, legalább így láthassák egykori otthonukat. Csodálatos a táj, szeretném, ha ezt észrevennék az emberek. Most már saját naptárunk is van, az én fotóim vannak rajta, csinálom a tervezést, intézem a nyomtatást. Négy éve készült az első, akkor még csak a révházban volt hozzáférhető, hiszen ha valaki betér hozzánk, legyen sajátunk! Az ideiből 50 darabot készíttettem, és mindet el is vitték. Nem olcsó dolog, körülbelül háromezer forintra jön ki, a postai 8-900 forintosokkal nem tudom felvenni a verseny, de nem is akarom. A saját pénzem volt benne, megreszkíroztam, és szerencsére visszajött.

Cívishír: Ön fotós, zoológus és ornitológus is egyben.
Fajta János: Egyikben sem vagyok teljesen jó. Egy idő után az ember megismeri az állatokat, a növényeket. De segítségem is van: egy kedves hölgyismerősöm falugazdász, a madarakkal kapcsolatban mindent tud, tőle szoktam útmutatást kérni. Itt vagyok a természethez közel, felismerem a körülöttem lévő élőlényeket. Állattenyésztő a szakmám: jószágok között éltem mindig az életem, gyerekkorom óta Tiszacsegén élek, úgy ismer itt mindenki, mint a rossz pénzt. Saját belátásom szerint is mindig flúgos voltam, a „falu bohóca”. Nagyapámra sokan emlékeznek, általa ismertek meg engem is, nyolc évig én voltam a falusi csordás. Felvettem a nagykalapot, kézbe vettem a csengőt, és úgy hajtottam a csordát. Ezek a tárgyak mai napig megvannak, nagy becsben őrzöm őket, emellett sokat lovagoltam, bemutatókat tartottam, csikós ruháim is vannak, öt-hat évig szerveztem is felvonulást a Csege-napokra. Az akkori lovasokkal jó kapcsolatban voltunk, megbíztunk egymásban, bátran kölcsön kérhettünk dolgokat egymástól. Mióta a kompnál dolgozom, ezeken a rendezvényeken nem tudok részt venni, de sebaj, jövőre bepótolom!

Cívishír: A helyismeret nagyban megkönnyíti az életét.
Fajta János: Részben célirányosan megyek: például ha szalakótát akarok fotózni, tudom, hol találom őket. Most már sokkal kevesebb idő is elég, mint amikor még kóvályogtam a környéken. Sokszor csak elindulok, végig gurulok a gáton, és fotózom, amit meglát a szemem. Van egy lessátram is, de keveset használom, mert ahhoz idő kell, az pedig sajnos sosincs elég. Nagyon sokat vagyok a szabadban – a munkám miatt is –, egész életemben a természet vett körül, sose dolgoztam gyárban vagy irodában. Mióta fotózom, azt vettem észre magamon, hogy más szemmel nézem a világot. A parton szeretek fotózni, a Hortobágyon, a környék 20-30 kilométeres körzetében. Itt otthonosan érzem magam, hiszen tudni kell: a tájékozódási képességem egyenlő a nullával. Ha beküldenének egy nagyvárosba, pillanatok alatt eltévednék, ezért GPS és térkép mindig van a zsebemben. Az ismerőseim röhögnek is rajtam: elmentem nemrég Tapolcára mókusokat fényképezni, és a városban egyedül maradtam, mint a kisujjam. Csak a Google segítségével jutottam el az úti célig, hiszen csak turistával találkoztam utam során. Vissza fogok még menni, mert a képek nem lettek tökéletesek, így remélem, akkor már visszatalálok az állatokhoz.

Cívishír: Hosszú ideig csak a környékbeliek tudták, ki készíti valójában a képeket.
Fajta János: Sokáig nem írtam a fotókra a nevem, mert nem tartottam fontosnak, hogy ki csinálta. Végül azért „írtam alá”, mert volt, aki a saját képemet visszaküldte, hogy ezt ő készítette. Kezdtek visszaélni a képekkel, és azért tettem rájuk aláírást, hogy addig is dolgozzon vele, míg eltünteti vagy levágja. Ha megosztják, annak persze örülök, de amit én csinálok, nem egy különleges dolog. Legalábbis én nem tartom annak. Ezzel töltöm a szabadidőm, nekem tetszik, szeretem és ha más is rááldozná az idejét, akkor meglátná a természet adta kincseket és meg tudná örökíteni. Az elkészült képekben az a legjobb, hogy más is látja azt a szépet, amit én. Nem várok érte semmit, de ha odaírja, hogy tetszik neki, az nyilván jól esik, ha nem ír semmit, csak lájkolja, az is. Sokszor mondják, hogy „tetszikelik”, de bevallom őszintén, nem nézem meg név szerint, kik. Amikor mondják, hogy reagáltak a képre, zavarba jövök, mert nem szeretnék hazudni nekik, hogy láttam. Inkább csak megköszönöm, és megyünk tovább, de ha valaki ír pár szót, arra mindig válaszolok. Sokszor látok szép dolgokat, melyet, ha lefotózok, nem tükrözi, amit akkor és ott láttam. Nem szoktam elkenődni emiatt, mert máskor majd sikerül egy másik szögből vagy más időpontban. Sokan csinálnak a képeken utómunkát, én sem tartom ördögtől valónak, ez is egy lehetőség. Egy amatőr programban dolgozom, melynek a kezelését is magam sajátítottam el, a Photoshophoz sem értek. Kontrasztot szoktam a képekre adni, élesítem, zajcsökkentem a fotót, a színekhez viszont nagyon ritkán nyúlok.

Cívishír: A természet hálás téma?
Fajta János: Igazából nincs kedvenc témám, de visszanézve látom, egyik évben a vadvirágok, másik évben a pillangók, most inkább a madarak vannak előtérben. Ősszel színesek a levelek, nyáron rengeteg virág van, a téli deres képek mesések, tavasszal pedig napról napra változik a környezet. A reggeli órákban szeretek igazán fotózni vagy késő délután. Embereket nem szoktam fotózni, mert szerintem nem tudok és nagyon nehéz, hogy amit elképzelek egy emberről, azt tökéletesen megvalósítsam. A kép nem adja vissza azt, hogy amit én látok a másikban, azt viszontlássák a „nézők”. A beállított portrékat nem szeretem, egyáltalán nem tetszik, a közösségi oldalra pedig nem is akarok embereket feltenni, mert senkit sem akarok kellemetlen helyzetbe hozni és macerás is mindenkitől engedélyt kérni. Igen, nekem a természet a leghálásabb téma.

Cívishír: Indult már valamilyen fotópályázaton?
Fajta János: Nyáron volt egy agrárfotó-pályázat, arra küldtem be fotókat, de be se kerültek az első 16-ba. A zsűri által választott képek kétharmada drónos felvétel volt, ami sokkal szebb, hisz más szemszögből mutatja be a látnivalót; a fényképezőgépekkel készült képek pedig valóban csodásak voltak. Ezen az egy versenyen indultam, és nem tudom, hogy indulok-e még, nem célom, hogy versengjek másokkal. Jelent meg képem az indexen, a Borsban, a megyei napilapban, tavaly pedig Egyeken volt vetítés a felvételeimből iskolás gyerekeknek. Felhívtak a könyvtárból, hogy gondolkodtam-e már ilyen jellegű bemutatón. Soha nem jutott eszembe ilyesmi, de aki ismer, az tudja, én mindenre kapható vagyok, így megcsináltuk. A gyerekek jól fogadták, tetszettek nekik a képek, a végén pedig sok kérdésük volt. Most a tiszacsegei könyvtárban is szeretnének valami hasonlót, de ahhoz a képeket össze kell szedni hónap szerint, egy tematikát kidolgozni, erre majd csak télen lesz időm.

Cívishír: Több mint négyezer követője van a Tiszacsegei Komp Facebook-oldalának.
Fajta János: Megkerestek, hogy csináljuk egy másik Facebook-oldalt is a Tisza-rajongóknak. Szívesen el is készíteném, de nincs rá időm. Kompozok, éjszaka őrködöm, felújítom a házam és iskolába is járok. Szakmunkás bizonyítványom van és le szeretnék érettségizni, hiszen manapság ez alap lett. Sose lehet tudni, hova fogok keveredni és lehet, szükségem lesz rá. Jogosítványom is csak három éve van, és azért, mert mások beírattak; nem akartam kiröhögtetni magam, hogy 45 évesen beülök a 18 évesek közé. Magammal kapcsolatban mindig elégedett voltam, de az életem sokszor olyan kanyarokat vett, amiről sose gondoltam, hogy csinálni fogom. Ilyen a fényképezés és a kompozás is. Húsz évvel ezelőtt hívtak kompozni, akkor azt mondtam, vízre nem megyek. Aztán telt az idő, és mégis ide keveredtem: meglett a révészvizsgám, tavaly kisgépvezető vizsgát is tettem, évekig halásztunk. Megmutatták, hogy kell, így megtanultam evezni is. Nem tudni, mit hoz a jövő, a mai világban semmi sem biztos, az érettségi is egy lehetőség. Heti kétszer déltől este nyolcig az iskolapadban – amikor a munka engedi –, de magam miatt csinálom. A matematika az egyik kedvencem: égetnivaló gyerek voltam, így akkor nem figyeltem rá, de szakmunkásban végig ötös voltam; szerettem a tanáraimat, fölnéztem rájuk. A biológia is a szívem csücske. Végeztem arany- és ezüstkalászos tanfolyamokat is, van egy kevés földem, régen állatokat is tartottam. Úgy gondolom, ez nem nagyképűség, de az állattenyésztéshez értek; rengeteg szakkönyvem van, érdekel a dolog, a tanáraim is meg voltak velem elégedve. Egyedül a méhek terén voltak hiányosságaim, de mára ezt is bepótoltam, így méhészetből is bátran kérdezhetnének.

Cívishír: Ezek szerint folyamatosan fejleszti magát?
Fajta János: A fényképezésben az egy évvel ezelőttihez képest sokat fejlődtem. Ez annak is köszönhető, hogy az ember jobban megismeri a gépet, nézegeti mások fotóit, keresgél, utánaolvas. Nekem hatalmas hiányosságaim vannak, melyeket próbálok behozni. Teljesen amatőr képeket is szoktam nézegetni, mert érdekel, ki hogy látja a világot. Én be sem tudom igazán állítani a fényképezőt, legtöbbször automatában fotózom, sorozatban csinálom a képeket és a nagy számok alapján egy összejön. De nagyon örülök neki, ha olyan helyet mutathatok profi fotósoknak, ahonnan szokatlan helyzetből valami szépet tudnak kihozni. A kérészrajzás is ilyen volt: elvittem csónakkal az embereket egy közeli kanyarhoz, ahova oda sütött a Nap, és ellenfényben remek képeket tudtak készíteni. A kompról csak annyit láttak, hogy száll egy csomó bogár, így viszont meg tudtam mutatni, amit egy átutazó egyébként nem lát.

Cívishír: Mi a véleménye Tiszacsegéről?
Fajta János: Tiszacsege egy jó hely, persze, hiányosságok itt is vannak; kevés a munkahely, de ez országos probléma. A nyáron szerencsére eljutottam a Bükkbe és a Zemplénbe is, és megállapítottam, hogy nem jobb hely, mint ahol én élek. Sőt! Szeretek itt lenni, mert családias, barátságos. A hegyek csodálatosak, és el is mennék egy-két napra, de nem tudnék ott élni; rengeteg fa vett körül, nem láttam „szét”, a völgyben pedig úgy éreztem, mintha gödörben lennék, az se volt jó. Az Alföld az életem. Sokszor kimegyek a pusztába, nincs ott semmi, de nekem ez a mindenem. Kikapcsolom a telefonom és hallgatom a csendet, a napi gondok, bajok ott nem érdekelnek, megszűnik a világ, és megnyugszom. Az első fotóm is itt, a Tisza-parton készült. Nemrég összegyűjtöttem hajdani képeket a révfesztiválra, és érdekes volt végignézni, mennyit változott a környék. Egészen 1906-ig sikerült beszerezni felvételeket, és ha 50-100 év múlva majd visszanézik az én képeim, talán elcsodálkoznak, hogyan módosult a vidék.

Cívishír: Hová utazna legszívesebben?
Fajta János: Erdélybe, a Bihar-hegységbe. Idén szerettem volna eljutni, de már nem lesz belőle semmi. Nem a nevezetességeket vágyom megnézni, hanem egy udvarban szeretnék felállítani egy sátrat, és meglesni, hogy élnek ott az emberek, milyenek a mindennapok. Szeretem Wass Albert könyveit, és az ottani tájat saját szememmel kívánom látni. Lehet rossz korba születtem, de a régi kor szelleme engem jobban megragad. Fekete István a kedvencem, az ő írásai állnak hozzám a legközelebb. A Balatonnál soha nem voltam, az országot sose hagytam el. Tengerpartra soha nem vágytam – lehet azért, mert nem voltam még –, de engem a pásztorok élete és a természet jobban érdekel. Vissza a gyökereimhez. Ahogy idősödöm, úgy érzem, a múlt és a családi kötelék egyre fontosabb, egy húgom van, akivel minden nap beszélek. Sok jó ismerősöm akad, de kevés az, akiben igazán megbízom, és aki végig mellettem állt.

Cívishír: Elégedett az életével?
Fajta János: Nehezen tudom elképzelni magam, hogy egy üzemben legyek. Belebetegednék, ha egy kődobozból a szemetes utcán a betonrengetegen keresztül végig kellene mennem egy munkahelyre – egy másik kődobozba –, aztán sok óra múlva vissza az én kődobozomba a szemetes, koszos, sötét utcán. Fél évig laktam panelban, a halálom volt. Tiszacsegén élek, itt nőttem fel, ez az életem, és ha majd egyszer eltemetnek, a pap kétszer fejbe ver, hogy ne szóljak bele a gyászbeszédbe. Jól érzem itt magam. Egy álmom van: nem szeretnék gazdag lenni, de ha olyan anyagi háttérrel rendelkeznék, akkor vennék egy tanyát és sok állatot tartanék. Nem meggazdagodási szándékkal, csak hogy jól érezzem magam. Megfizetném az ott dolgozókat, hogy ők is jól érezzék magukat, mindenki boldoguljon és együtt, örömmel csinálnánk. Ha nullára kijönne, az rendben lenne.

Fogarasi Renáta

Galéria

TiszacsegeTiszacsegei KompFajta Jánosfotózás

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés