Vannak már hatékony gyógyszerek a vírus ellen – tudatta Szlávik

MTI

2020.05.19. 09:40

Vannak már hatékony gyógyszerek a vírus ellen – tudatta Szlávik
(Fotó: MTI/archív)

Az infektológus szerint az igazi megoldást az oltás jelenti majd.

Hirdetés

Hiába csökken a koronavírusos esetek száma, továbbra is vigyázni kell, hiszen a mai napig az ország különböző részein találnak betegeket – mondta Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa május 19-én a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mindez azt jelenti, hogy azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell – emelte ki.

Hozzátette, továbbra is maszkot kell használni, fertőtleníteni kell és meg kell tartani a védőtávolságot.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, nagyon sokfajta gyógyszert alkalmaznak Magyarországon a vírus ellen, ezek között említett malária, HIV-AIDS és influenza elleni szereket, valamint a Japánból és az Egyesült Államokból érkezett készítményeket, de a plazmaterápia is hatásos. Vannak már hatékony gyógyszerek a vírus ellen, de a megoldást az oltás jelenti majd – hangsúlyozta.

Az is elképzelhető, hogy már megvan az oltás is, hiszen több mint százféle kísérlet zajlik a világban, és ezek közül többet már embereken tesztelnek – tette hozzá.
gyógyszerkoronavírusSzlávik János

Szóljon hozzá!

Hirdetés