Koronavírus: jelentősen csökkent a napi esetszám Franciaországban

MTI

2020.11.26. 16:25

Koronavírus: jelentősen csökkent a napi esetszám Franciaországban
Illusztráció: pixabay.com

Fokozatosan enyhítenek a szigorú szabályokon.

Hirdetés

A koronavírus-járvány minden mutatója javul Franciaországban, a napi esetszám az elmúlt hét óta 30 százalékkal csökkent, és december közepére - amikor is a tervek szerint az általános karantént felváltja az éjszakai kijárási tilalom - ötezer alá süllyedhet - közölte csütörtökön a francia kormány, amely ugyanakkor elővigyázatosságra kért mindenkit az év végi ünnepek idején.

"Minden szinten javulunk" - mondta Olivier Véran egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy

a járvány csaknem két héttel ezelőtti tetőzése óta "folyamatosan és gyorsan esnek vissza" a számok, a feltárt esetek száma pedig a múlt hét óta harminc százalékkal csökkent.

A vírus reprodukciós rátája a drasztikus korlátozásoknak köszönhetően jelenleg 0,65, ami az egyik legalacsonyabb szint Európában. Ez azt jelenti, hogy

száz fertőzött átlagosan már csak 65 embernek adja tovább a vírust.

"Ebben az ütemben el tudjuk érni az ötezres küszöböt két héten belül vagy december második hetének végére" - hangsúlyozta a tárcavezető.
Emmanuel Macron elnök november 25., kedd esti televíziós beszédében jelezte, hogy az indok nélküli lakhelyelhagyás tilalmát - amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi - december 15-én megszünteti a kormány, de aznaptól éjszakai kijárási tilalom lesz életben január 20-ig. Az államfő kiemelte, hogy a normál kerékvágásba való visszatéréshez ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500 és 3000 közé a súlyos betegek számának.

Szerdán még 16 282 új estet tártak fel a hatóságok, az előző napi 9155 után, de a pozitív tesztek aránya 13 százalékra csökkent.

A 30 ezres betegszámot november 8-án érték el a francia kórházak, a hónap közepére több mint 33 ezerre emelkedett a Covid-19 betegséggel kezeltek száma, azóta viszont napról napra csökken. Szerdán a 29 944 betegből 4136-an voltak intenzív osztályon.

Az egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a "járványnak még nincs vége, a második hullám még nem fejeződött be", az oltási kampány december végén, január elején fog kezdődni.  

Jean Castex miniszterelnök a korlátozások szombaton kezdődő fokozatos feloldását ismertette.
A kormányfő megerősítette, hogy

a hétvégén már nem kizárólag az élelmiszerboltok, hanem minden üzlet kinyithat
a síparadicsomok szállodái fogadhatnak vendégeket a karácsonyi szünet idején, de a sípályák nem nyithatnak ki január 20. előtt, ahogy a vendéglátóhelyek és a kaszinók sem.

A franciák december 15-ig továbbra is csak előre kitöltött igazolással hagyhatják el az otthonaikat, de a levegőzés és a szabadtéri sportolás szombattól már nemcsak egy kilométeres körzetben és egy órára, hanem a lakóhely 20 kilométeres körzetében három órán át engedélyezett.  

Jean Castex miniszterelnök elmondta:

a kormány célja, hogy fokozatosan térjen vissza az ország a megszokott életbe, és hogy a franciák a szeretteikkel tudják tölteni az ünnepeket. Ugyanakkor azt kérte, hogy mindenki korlátozza a meghívottak számát, és senki nem szervezzen túl népes rendezvényeket, nehogy a vírus új erőre kapjon.  

Azoknak az alkalmi munkákból élőknek, szezonmunkásoknak, művészeknek, akik 2019-ben idejük legalább hatvan százalékában dolgoztak, de 2020-ban nem kaptak munkát, 2020 november és 2021 február között havi 900 eurós juttatást biztosít az állam. Ezenkívül minden olyan vállalat is kártérítést kap, amelynek az általános karantén december 15-i feloldása után is zárva kell maradnia, egyebek mellett a vendéglátóhelyeknek és a sportlétesítményeknek. A hatóságilag bezárt helyeknek a bevételkiesésüket részben megtéríti a kormány, a 2019-es forgalmuk 20 százalékának megfelelő összegben.
Franciaországkoronavírus

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés