Hirdetés

Fernándezt lapátra tette a Diósgyőr

MTI

2019.09.03. 11:39

Fernándezt lapátra tette a Diósgyőr
2018 áprilisától vezette a csapatot (Fotó: DVTK)

Tajti József sportigazgató sem marad.

Hirdetés

Hirdetés

Távozik a spanyol Fernando Fernández vezetőedző a labdarúgó OTP Bank Ligában öt fordulót követően sereghajtó DVTK-tól.

A klub keddi tájékoztatása szerint egy év után Tajti József sportigazgató sem marad a diósgyőrieknél. A 40 éves Fernando Fernández 2018 áprilisában, a bajnoki hajrára vette át a csapat irányítását Bódog Tamástól, amellyel sikerült kiharcolni a bennmaradást: az együttes a 10. helyen végzett, de csak több győzelmének köszönhetően előzte meg a már búcsúzó Balmazújvárost. Az előző idényben szintén a kiesés fenyegette a DVTK-t, amely jó hajrával – az utolsó 3 fordulóban 7 pontot gyűjtött – tudta biztosítani élvonalbeli tagságát. A spanyol szakember 44 mérkőzésen ült a diósgyőriek kispadján.

A DVTK ezúttal a Budapest Honvéd elleni 2-1-es hazai győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, azt követően viszont négy mérkőzésen nem szerzett pontot. Az Újpesttől (1-2) és a Mezőkövesdtől (0-3) házigazdaként szenvedett vereséget, míg vendégként a MOL Fehérvártól (1-5) és legutóbb a címvédő Ferencvárostól (0-1) is kikapott. Utóbbi találkozón a 7. perctől emberelőnyben játszott ugyan, de a hajráig végig rendkívül passzív volt. Még a hazaiak 37. percben megszerzett vezető találatát követően is visszazárt a térfelére, ahol a védekezésre koncentrált.

labdarúgásDVTK

Hirdetés

Szóljon hozzá!