Vereséggel kezdte az új idényt a DVTK a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában Siófokon július 31-én – olvasható a dvtk.eu oldalon.
Ahogy azt leírja a klub hivatalos honlapja, az első félidőben a hazaiak megszerezték a vezetést, amit számtalan támadásból sem sikerült kiegyenlítenie a diósgyőrieknek, hiába küzdött az utolsó pillanatig a csapat.
A miskolciak játékával nagy probléma nem volt, hiszen a vendég szurkolók, akik csordultig megtöltötték a számukra kijelölt szektort a mérkőzésen, tapssal hálálták meg kedvenceik akaratát.
Labdarúgás, NB II., 1. forduló:
BFC SIÓFOK–DIÓSGYŐRI VTK 1–0 (1–0)
Siófok, Városi Stadion, 1600 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi, Varjas Z., Debreceni, Varga B. – Krausz, Szakály A. (Vágó, 84.) – Balogh B. (Major G., 62.), Nyári (Nikházi, 62.), Girsik (Pataki, 73.) – Elek B. (Dénes Cs., 84.). Vezetőedző: Domján Attila
DVTK: Danilovics – Farkas D., Szatmári Cs., Hegedűs J., Csirmaz (Bárdos, a szünetben) – Holdampf (Koman, 70.), Bényei Á. (Szőke A., 70.) – Bertus, Oláh B. (Jurek, a szünetben), Lukács D. – Eppel. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Elek B. (1–0) a 21. percben
MESTERMÉRLEG
Domján Attila: – Az utolsó húsz perc kivételével egyenrangú ellenfele voltunk a bajnokság megnyerésére is esélyes csapatnak. A végén hősiesen védekeztünk, sőt, az utolsó percekben kontrából még növelhettük is volna az előnyünket. A győzelmet Bíró Gábor technikai vezetőnk héten megszületett kislányának, Linett Zoénak ajánljuk.
Dragan Vukmir: – Nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. A felkészülésünk során gyakoroltakból semmit nem láttam vissza. Nem volt csapatjátékunk. Elnézést kérek szurkolóinktól.
labdarúgásDVTKDiósgyőrNB II.