Az Alföld Szakképző vendégeként öt város diákjai mérik össze a tudásukat.
Első alkalommal rendezik meg az ország ifjú informatikusai részére az IT Essentials PC hardver és szoftver e-learning tananyagra alapozott szakmai verseny. A verseny
szervezője és házigazdája az Alföld Szakképző Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft, a HTTP Alapítvány támogatásával.
A verseny két fordulóból áll: az első fordulóra jelentkező 130 tanulónak február 14-én, online módon kellett a feladatokat megoldania. A legjobb 12 versenyző került be a döntőbe, melyet március 13-án és 14-én Debrecenben rendeznek meg. A döntőbe jutottaknak további teszt feladatokat és szakmai laborgyakorlatokat kell megoldaniuk. A diákok az ország öt különböző pontjáról érkeznek: Kazinbarcika, Füzesabony, Budapest, Sopron és Győr városából. A versennyel párhuzamosan szakmai napot is tartanak, ahol a hazai közoktatást, felsőoktatást és szakképzést érintő új szakmai és vizsgáztatási követelményekről, kerettantervekről, illetve képzési- és kimeneti követelményekről hallhatnak az érdeklődők első kézből információkat. A változások az informatikai szakképzés területén is komoly kihívások elé állítják a képzőintézményeket. A felkészülést az új feladatokra már most el kell kezdenie minden szereplőnek. A szakmai napon a munkaerőpiac oldaláról az IT Services Hungary Kft. képviselői tartanak előadást, mint a rendezvény fő támogatója és térségünk legnagyobb IT-munkaerő felvevője.