Hirdetés

Hirdetés

Elgurult a gyógyszer? Megütötte a buszsofőrt

2014.06.18. 13:14

Elgurult a gyógyszer? Megütötte a buszsofőrt

Egy debreceni férfi vesztette el a fejét Nánáson.

Hirdetés

Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a debreceni férfi ellen, aki agresszívan viselkedett egy hajdúnánási buszmegállóban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. április 9-én este hat után jelentették, hogy Hajdúnánáson, az Ady Endre utcán található buszmegállóban egy férfi bottal hadonászik és zaklatja a járókelőket.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, de még útközben találkoztak egy buszsofőrrel, aki elmondta az egyenruhásoknak, hogy a férfi a megállóban kiabált és agresszívan viselkedett, valamint egy alakalommal őt egy bottal megütötte, mert viselkedése miatt leszállította a járműről.

Az egyenruhások a 66 éves debreceni lakost a buszmegállóban elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták K. Jánost, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Ellene a Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hirdetés

Hirdetés