Az egyik debreceni villamosmegállóban szúrták ki a rendőrök a hadházi férfit.
A rendelkezésre álló adatok szerint, a debreceni körzeti megbízottak 2014. április 20-án 8 óra 45 perc körüli időben a Nagyerdőn járőröztek, amikor az egyik villamosmegállóban észrevettek egy férfit, aki zavartan viselkedett és a rendőrautó láttán az ellenkező irányba kezdett sétálni. A rendőrök intézkedés alá vonták a járókelőt, akinek csomagjait is átvizsgálták. Az ellenőrzéskor az egyenruhások a férfi szatyrában több mobiltelefont is találtak, amellyel nem tudott elszámolni. Az igazoltatás közben odament a járőrökhöz két biztonsági őr, akik elmondták, hogy pár perce szóltak nekik, hogy a kórházban egy ismeretlen férfi kutatott a kórtermekben, ahonnan mobiltelefonok tűntek el.
A körzeti megbízottak megállapították, hogy a 25 éves férfi csomagjában talált készülékek megegyeznek az eltulajdonított telefonokkal, ezért a hajdúhadházi lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták a nyomozók H. Lászlót, majd őrizetbe vettés és idítványozzák előzetes letartóztatását.