Egy-egy eset Debrecenből és Hajdúszoboszlóról.
A rendőrök 2014. február 26-án 23 óra 20 perckor Hajdúszoboszlón közúti ellenőrzést hajtottak végre, amikor észrevettek egy a Móricz Zsigmond utcára kikanyarodó személyautót, melynek sofőrje az egyenruhások láttán fékezett és visszatolatott. A járőrök intézkedés alá vonták a 37 éves nőt, és a szonda ittasságot jelzett. A rendőrök a helyi lakost további mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét pedig bevonták. A nyomozóknak B. Katalin gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, melyet a későbbi szakértő vizsgálat alátámasztott. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a terhelttel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a napokban befejezte és a nyomozás iratait – bíróság elé állítási javaslattal – megküldte az illetékes járási ügyészségnek.
Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a büntetőügy is, amelyet a Debreceni Rendőrkapitányság folytatott egy helyi férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrök 2014. február 15-én 19 óra 20 perc körül Debrecenben, a Sillye Gábor utca és a Sereg utca kereszteződésénél igazoltatták az egyik arra közlekedő személyautó sofőrjét. Az 52 éves férfinél is ittasságot jelzett a szonbda, ezért további mintavételre előállították a városi rendőrkapitányságra. A rendőrök Sz. István vezetői engedélyét bevonták, majd gyanúsítottként kihallgatták, mely során beismerő vallomást tett. A terhelt alkoholos befolyásoltságát alátámasztotta a szakértő vizsgálat is. Az ügy iratait a nyomozóhatóság a napokban szintén továbbította az illetékes járási ügyészségnek.