Összekötötte a szórakozást a lopással + Fotó!
2014. április 13-án 3 óra körül Debrecenben a Kossuth utcán található egyik szórakozóhelyen egy lány letette a táskáját a benne lévő telefonjával és más értékeivel egy asztal mellé, majd azt őrizetlenül hagyta. Mire visszament az asztalhoz, már nem találta ott a táskáját, ezért egy másik készülékről megpróbálta többször felhívni a mobiltelefonját, amit valaki felvett. Lehetett hallani a háttérben, hogy egy másik vendéglátóhelyen szól a zene, ezért a lány társaival átment oda, ahol újra megcsörgették a telefont és észrevettek egy gyanús fiút, akit kérdőre vontak, valamint értesítették a rendőrséget.
Az esetről történt bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök intézkedés alá vonták a fiatalt, akitől előkerült az eltulajdonított mobiltelefon, valamint egy pénztárcát is találtak nála, melyben a sértett nevére szóló iratok voltak. Az egyenruhások a tettest elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 19 éves K. Norbertet gyanúsítottként kihallgatták, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A helyi lakos a rendőröknek megmutatta azt is, hogy ellopott táskát a Piac utcán hová rejtette.
A Debreceni Rendőrkapitányság őrizetbe vette a tettest (a képen).