Hirdetés

Hogyan maradjunk talpon a menekültáradatban?

2015.09.08. 08:30

Hogyan maradjunk talpon a menekültáradatban?

Az egymás torkának ugrasztó végletek helyett le kellene higgadni, és végre a lényegről beszélni!

Hirdetés

Azt mondják, újra háború van Magyarországon. A menekültek miatt, ahogy a 2002-es választásoknál a Fidesz és az MSZP miatt. Megint barátságok szűnnek meg, családi kapcsolatokat vágnak el a viták, sorra törlik egymást „az ellenkező oldalon álló” emberek a közösségi oldalon. Megdöbbentő volt ma reggel ezt hallani a rádióban, de sajnos az alapján, amit a posztok és kommentek sűrűjében tapasztaltam, azonnal tudtam, hogy igaz. A túlpörgött, túlfűtött, agyament pánik dőlt a képernyőről, amikor a minap szétnéztem a közösségi híráradatban. Gyorsan le is jöttem, úgy zúgott a fejem. Alighanem a 2002-es kettészakadás hangerejét is felülmúljuk az azóta elburjánzott világhálós fegyvertárnak köszönhetően. És a félelemnek, bizonytalanságnak köszönhetően, amit a megállíthatatlan áradat okoz az emberi lelkekben, és ami egyébként teljesen érthető reakció.

A félelem érthető, de meg kellene birkózni vele úgy, hogy ne váljon gyűlöletté! Se a másik magyar ember, se a betóduló népek felé. Mégpedig azért, mert ez a játék éppen erre megy ki. Arra megy ki, hogy megnézzék, el lehet-e hinteni annyi gyűlöletet, ami aztán erőszakba, netán háborúba csap át, még tovább növelve az alapreceptként szolgáló félelmet. Utóbbi mondatok mögé alanynak nyugodtan bel lehet tenni az összeesküvés-elmélet főszereplőit, a gonosz erőket vagy épp a sorsot, teljesen mindegy, a próba ugyanarról szól: meg tudjuk-e őrizni az emberségünket? Úgy hogy közben a jól megszokott, sokszor szidott, de azért mégiscsak szeretett közép-európai, európai szálláshelyünk jövője erősen kérdőjeles. Nálam egyébként világnézetem miatt a mondat mögötti alany maga a Teremtő. Róla meg tapasztalatból tudom, semmilyen rosszat (ha úgy tetszik, semmilyen titkos társaságot) nem hagy érvényesülni ok nélkül: amikor úgy érezzük, hogy elengedte a kezünk, épp egy olyan pofon érkezik, amiből tanulni kell.

De tegyük félre az istenhitet, maradjunk csak a pszichológiánál, az manapság többeknek mond valamit. Egy ilyen helyzetben az is azt diktálja, hogy bármilyen nehéz is, próbáljunk meg lehiggadni, és érzelmektől mentesen felülről szétnézni a csatatéren. Az első tanulság az maga a kettészakadás. Magyarország 2015-ben még mindig (már megint) itt tart, jön egy húsunkba vágó pörölycsapás, és két eszeveszett végletbe tolja szét a Kárpátok lakóit.

Az egyik szekértáborban bőszen gyűjtik a legmegrázóbb menekültfotókat, bizonygatják a magyar kormány embertelenségét, ezerrel megfestik a migránsok keserveit és ártatlanságát. Ami a csövön kifér. A másik oldal viszonylag gyorsan eljutott odáig, hogy tűzparancs se lenne hülyeség a határon, és hogy miért nem veszünk példát azokról az országokról (vagyis diktatúrákról), amelyekben ma is lelövik, ha valaki a zöldhatáron próbálkozik. Egyébként pedig csupa kalandor, bűnöző és terrorista özönlik be az országba, akik egyre agresszívebbek lesznek. Takarodjatok, mert hozom a disznóperzselőt!

De ha már sikerült annyira lehiggadnunk, hogy nem kényszerülünk egyik táborba se - és ennek köszönhetően nem kell leordítanunk kötelezően, amit a másik tábor mond… - nézzük meg a tényeket. Az „egyik oldalon”: a menekültek 50 százaléka gyerek, legtöbbjük Szíriából jön, ahol jelenleg az országot öt részre szakító polgárháború tombol. Ezek után nehéz azt állítani, hogy ez a tömeg nincs tele az életükért menekülő családokkal. Nekik pedig segítség kell. Arról lehet vitatkozni, hogy milyen formában, de magáról a segítségadásról nem lehet vita. Éppen ezért le a kalappal azok előtt, akik a fészbukker háború helyett kimennek, és önkéntesként dolgoznak a pályaudvarokon, tranzitzónákban.A népmeséinkből én úgy tanultam, ha valaki nagy szükséget szenved, akkor nincs lamentálás, ha csak egy karéj kenyerem is van, a felét odaadom! Ebben a helyzetben számomra ez az emberi és valóban magyaros (a szó réges-régi, eredeti értelmében) megoldás. Nem pedig a tűzparancs, ami engem a tőlünk, debreceniektől 40 kilométerre levő érmihályfalvi zöldhatárra emlékeztet, ahol az öregek még ma is gyászolják a Ceaucescu-diktatúra hasonlóképp lelőtt fiatal magyar áldozatait, akik egy jobb élet reményében elindultak vagy épp a hatalom elől menekültek…

De az is tény, naponta 2-3 ezer csak azoknak a száma, akiket sikeresen lekapcsolnak a magyar határon, és az is tény, csak Szíriából milliók menekültek el a 2011-ben kitört háborúban, és újabb milliók készülnek rá. És tény, az ENSZ legfrissebb menekültügyi jelentése szerint Szírián kívül 14 további régióban lobbant fel háborús konfliktus az elmúlt öt évben. Nem kell matekzseninek lenni, hogy belássuk, mindez akkora áradatot hoz, amit nemhogy befogadni, kezelni se lehet egy idő után! Se itt, se a menekültek által a Keletiben vagy Röszkénél kórusban ordított, kánaánként beállított Németországban, se Európa összes országában. Ez két dolgot jelent: egyrészt a menekülők és a megélhetés miatt útnak indulók egyaránt át lettek verve, amikor a nyugatot odadobták nekik megoldásként, másrészt a nyugati társadalmak összeomlása ekkora nyomás alatt reális veszély. Vagyis nincs helye „az engedjünk mindenkit, hadd jöjjön, hadd menjen, mindenkinek mindent szabad” felfogásnak sem.

Mindezek miatt az, aki kimegy az állomásokra, akkor őszinte, ha azt is elmondja, figyelj jóember, én most segítek, de Németország hamarosan megtelik (vagy már meg is telt), és ennyi embert mi se tudunk ellátni! Tehát ez a dolog nekünk is egyre jobban fáj, nemcsak nektek. Továbbá mindezen számadatokat tekintve nagy butaság a schengeni (vagyis csak illegálisan átléphető!) zöldhatárt nagy erőkkel és kerítéssel védő kormányt emberevő sakálként beállítani. Miután a törekvése azt célozza, hogy valahogy ellenőrizhető maradjon ez az egyre brutálisabbá váló folyamat. És miután a rendőri munka és hozzáállás az iszonyatos terhelés (napi 2-3 ezer embert elkapkodni, az kb. napi 10 Újpest-Fradit biztosítani) és feszültségek közepette is erőszakmentes (ezt még a pár napra magát menekültnek álcázó Index-újságíró is tanúsította) maradt, és közben rendre megoldotta a legmelegebb helyzeteket is. Mert azért volt már itt vonatdobálás, debreceni randalírozás, táborból kitörés, autópályán gyalogló menet és tüntetés is… Ilyen körülmények között egy kalapemelés talán a rend őreinek is járna az állandó cikizés helyett.

De hiába a fenti hét bekezdés e cikkben, a valódi megoldásról még egyetlen szó sem esett. És az a megdöbbentő, hogy a biztonságpolitikai szakértő Nógrádi Györgyön kívül (leszámítva néhány kósza hírt és pár elejtett mondatot) nem is beszél róla senki! Heteken, hónapokon át elvagyunk a kerítéssel, az európai menekültkvótákkal, meg az angyalnak és ördögnek beállított menekültjeinkkel, csak arról nem vitatkozunk, amiről kellene. Hogyan lehetne megállítani az áradatot, ott ahol keletkezik? Miért nem az érintett országokban hozunk létre menekülttáborokat katonailag védett területeken oda összpontosítva pénzt, segélyt, ha kell, NATO-haderőt? És miért nem osztjuk onnan szét a befogadó országokba azok kapacitásának megfelelően? Miért nem állítjuk le az embercsempészetet, miért nem verjük szét a menekülők kiszolgáltatottságát kihasználó kalózhajókat, miért nem indítunk ellenkampányt a menekültek közt arról, hogy hova menjenek, egyáltalán hova és hogyan tudnak menni? Miért nem kényszerítjük a gazdag arab országokat, hogy vegyék át a terhet Európától?Egyáltalán miért nem a bajt okozó országokban próbálunk meg rendet tenni minden erőnkkel? Nyilván számtalan további megoldás kínálkozna, ha a többi európai országgal együtt a tüneti kezelés helyett a bajok forrására kezdenénk összpontosítani. Ha valakinek ezek a felvetések túlzásnak tűnnek, ennyi a válasz: Európa léte a tét! És mi pont itt élünk a kellős közepén.

HeGergAnd

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés