Aki anya húga után ment

Mikor minden más kész lett, talán a nyolcadik napon – kipihent jókedvében – teremthette az Isten azt a finom szövetet, ami a lányos anyák lányait és az anyák lánytestvéreit köti, kötheti össze. A szerencsés családokban a nagynéni-unokahúg kapcsolat tulajdonképpen olyan misztérium, aminek épp csak vér- és méhlepényszaga nincs, de minden más vetületében a szüléshez fogható alapokon nyugszik, hiszen mindkettejük számára új, az anya hétköznapi személye fölött álló viszony születik, igaz, nem felülírva azt.

A kislány és anya húga együtt hiba nélkül működik: a másfajta korlátok és a közös nyelv élhető világot teremt, amiben pofonegyszerű örömet találni, felszabadító élményekre lelni. A lány ebből az irigylésre méltó együttlétezésből életre szóló megerősítést kap (fontos vagy, értékes vagy, neked adom az időm, teljes valómmal feléd fordulok), anya húga pedig bizonyságát annak, hogy a rábízott kincs őrzésétől ő maga is gazdagabbá válik (szeretek veled lenni, a szavad számomra mértékegység, a hitem benned megingathatatlan). Ez a fajta, szülői allűröktől mentes és nevelési kényszerektől lecsupaszított bizalom egyszerre képes két jó embert nevelni: egy gyereket és egy felnőttet.

Erről az összetett szeretetről szól Marilynne Robinson Háztartás című regénye. Az amerikai írónő és esszéista műve 1980-ban jelent meg (azonnal Hemingway-díjjal jutalmazták a legjobb első kötetért), de csak a közlemúltban adták ki magyarul. A Guardian minden idők száz legjobb könyve közé választotta – nem véletlenül.

A Háztartás egy végzetesen különböző testvérpár, Ruth és Lucille drámai történetét meséli el Ruth nézőpontjából. Az Idaho barátságtalanabbik végén fekvő Fingerbone-ban a hosszú téli estéken az északnyugati szél szinte belerekeszti a szót az emberbe: az ilyen az eleve elrendelt szerencsétlenségek tökéletes helyszíne. Az idő áll, az élet pedig nem halad semerre az ugyanolyan lakosokból kikövezett, kietlen utcákon. A lányok családjában megismétlődik a tragédia: a vonat, amin a nagyapa utazik, a viaduktról a a vízbe zuhan, majd hosszú évekkel később az anya ugyanitt kormányozza vízbe az autóját. A két kislány így a nagymamára marad, majd az ő halála után megérkezik Sylvie, anya húga. A szegényes háztartásba pontosan beleillik ez a szó szerint fésületlen vagabond, aki ruhában alszik, éjjel mezítláb kóvályog, néha halakat hoz haza a kabátzsebében és teljesen rendben lévőnek találja, ha unokahúgai hónapokig nem mennek iskolába. Hát hogyne: odakint tágasabb, ott a tapasztalás másfajta rétegei várnak. Sylvie ezzel együtt nem felelőtlen, hanem nagyon is önmaga. Ám míg ebbe a szabálytalanságba Ruth tökéletesen beleolvad, Lucille szenved tőle. Zavarják a felhalmozott konzervdobozok, nem tud megbékélni az összegyűjtött magazinokkal, ahogy tartósítják a falak a poros múltat. A lányok vívódásának Sylvie látszólag csak passzív szemlélője – Ruth lelki tusája közepette a dolgok lassú menetét megejtő leírásokkal tárja elénk Marilynne Robinson. Az atmoszférateremtés zsenijével állunk szembe, aki úgy fest le egy rideg, teliholdas éjszakát, hogy az olvasó alig várja a reggelt, sőt közben az is lehet, valóban teljesen kihűlnek a lábujjai.

Végül nem marad együtt, ami nem tartozik össze: se Lucille és Ruth, se Sylvie és a házból kinövő korlátok. Hiszen a család egység, ami egyet jelent az egyhelyben maradással. Nem való mindenkinek. Egy csavargó halálos ítélete. Lány és anya húga azonban egymásra találnak, és elindulnak oda, ahol semmi sem biztos. A bizonyos felé nem is hiszik, hogy vezet út. Maradéktalanul boldogok sosem lesznek, de lehetnek még simán Sylvie és Ruth – akik nem valakinek a valakijei, akik nem téveszthetők össze senkivel.

A Háztartás az önazonosságot vállán vivő vakmerő vállalás regénye. Szabadkai Bernadett gyönyörködtető fordításának nyelvi bravúrjai között az erre érzékenyeknek örömében sírni lesz kedve.

Bereczki-Csák Helga

Marilynne Robinson Háztartás
243 oldal
Borító: keménytábla, védőborító
Fordító: Szabadkai Bernadett
MAGVETŐ KFT.