Hirdetés
Nem érte meg a miskolci cipőlopás
| 2020. 10. 21. | 13:30:00
A gyanúsított aktája már az ügyészségen van.

Már az ügyészség folytatja a büntetőeljárást azzal a 31 éves miskolci férfi ellen, aki ellen a rendőrség Lopás bűntett miatt folytatott nyomozást.
A rendőrség október 21-én közölte: a férfi a megalapozott gyanó szerint idén márciusban a Győri kapuban betörte egy ruházati bolt kirakatát, négy pár edzőcipőt kiemelt, majd elmenekült. A rendőrök rövid időn belől azonosították, elfogták, és a gyanúsítotti kihallgatása is megtörtént.
További híreink

Új főigazgató a miskolci kórházban
Kostyál László Csaba megbízása május 1-től érvényes.

Rendőröket tüntettek ki Miskolcon
A vármegye közgyűlése a beszámolót elfogadta.

Lemondott Miskolc alpolgármestere
És a helyi Fidesz frakcióvezetője is.

Sosem szabadulhat az időseket bántó drogos
Ítélet született Miskolcon.

Hazaküldték a miskolci sürgősségiről – másnap meghalt
Elítéltek két egészségügyi dolgozót.

Munka ünnepe: miskolciak, a Csanyikba!
Aki teheti, a tömegközlekedést válassza. Soltész Rezső, Király Linda és Bereczki Zoltán is fellép.

Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Saját céljaira csaknem hatszáz tranzakciót – vásárlás, készpénzfelvétel – végzett.

Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Pénzt, telefont zsákmányolt.

Négy és fél évet kapott a miskolci rabló
Egy éjszaka háromszor csapott le.

Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Az ügyészség szigorúbb büntetést szeretne.

Parfümtolvajt keresnek Miskolcon
Lopás miatt indult eljárás.

Forgalmas miskolci útszakasz újul meg
Aszfaltozás kezdődik.

Hamis eurók: több embert elítéltek Miskolcon
Pénzhamisítás.

Tizennégyszer tört be Ózdon
Vitt mindent, ami mozdítható.

Rendőröket tüntettek ki Miskolcon
A vármegye közgyűlése a beszámolót elfogadta.

Drog: egy fogás Ároktőn, egy Tiszaújvárosban
A rendőrök befejezték a nyomozást.

Sosem szabadulhat az időseket bántó drogos
Ítélet született Miskolcon.

Hazaküldték a miskolci sürgősségiről – másnap meghalt
Elítéltek két egészségügyi dolgozót.

Szabadnapos rendőr a tusfürdők nyomában
Ózdi boltból lopott.

Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.

Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Saját céljaira csaknem hatszáz tranzakciót – vásárlás, készpénzfelvétel – végzett.

Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Pénzt, telefont zsákmányolt.

„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.

Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Hirdetés

Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.

Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság

Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.

Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.

Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.

GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?

Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
















